2009. december 29.

Gyorsan de ne nagyon

Az emberi butaság axiómatikus elméletét alapozza Carlo M. Cippola az "Allegro ma non troppo" c. könyvecskéjében. Jó olvasni, mert fennsőbbségesen gondolhatunk magunkra. Az első megállapítás, hogy a buták (tökök) aránya bármely (görög fí) tulajdonság szerint kiválasztott emberi lényekből álló halmazban állandó szigma konstans, ami (ez is az állítás lényegéhez tartozik) mindig jóval nagyobb a vártnál. Pl. a pedellusok, egyetemi oktatók és a Nobel díjasok halmaza ebből a szempontból nem mutat lényeges különbséget, ugyanaz a szigma, sőt! A paradoxont kedvelő kisördög persze azt a tételt következteti, hogy akkor a buták halmazában ez az arányszám jóval nagyobb mint a várt 1.

Sőt ha engem vizsgálunk, aki okos vagyok, (az arány nullának várható), a posztulátum szerint ez a szám nagyobb, más nem lehet mint 1. Sőt gyök kettő. Mert annyi butaságot csinálok. Például mindennap reménykedem, hogy ha jó a kaja, a kávé, van calvados, meggyes sör, Amerigo Tot kiállítás, Várhelyi Tímea és Vetlényi kép a falon, akkor az okos vendégek bejönnek az iFbe és költökezésbe kezdenek.

De annyira nem vagyok buta, hogy ne akarjak sztrihnint keverni a családi levesbe (először magamat ölöm meg, aztán kiírtom a családomat) amikor a Pintér-Varga zongoraduót csak heten hallgatjuk az iFben (ua. Oláh Kálmán v. Berki Tamás.. trió esetében). Pintér-Varga nem csak allegro non troppo, de allegrissimo és allegro con brio és allegro con fuoco olyan közös muzsikálást csapnak, ami szerintem az évszázad (egyik) nagy magyar zenei élménye. Ebből rendszert csinálunk az iFben, ha belepistul(t)ok is!
_

2009. december 26.

Díjaim

"A bécsi Tudományos Akadémia Grillparzer-díjának átadására vennem kellett egy öltönyt, mert két órával az ünnepélyes aktus előtt hirtelen beláttam, hogy ezen a kétségkívül rendkívüli ceremónián nem jelenhetek meg pulóverben és nadrágban, így tehát az úgynevezett Grabenen elhatároztam, hogy elmegyek a Kohlmarktra és kellőképp ünnepélyesen felruházkodom, ebből a célból felkerestem azt a férfiruha üzletet, amelyet már több zoknivásárlásból kíválóan ismertem és amely a jellemző Sir Anthony nevet viseli."
(Thomas bernhardt: Díjaim (fordította Adamik Lajos)

A "Fa" alatt találtam az ezzel a mondattal induló és (ha egybeolvassuk) fúgaszerűen emelkedő mondatszövésű, számomra csodálatosan élvezetes szövegeket tartalmazó kötetet. A másik kedvencem Thomas Bernhardtól a nagybátyja fegyverkerékpárjára felkapaszkodó és az életbe elkerékpározó kisfiú kalandja, egy lélegzetre elmondva a felnőtt életig és tovább.. Egymásba kapaszkodó, variálódó mondatokban, költői-zeneien emelkedve-hullámozva, szeretve azt ami szerethető, de elsősorban keserűen ostorozva azt, ami tönkreteszi (vagyis tette) a világunkat: a mienket és az övét.
_

2009. december 22.

Hagymalekvár

Elsőre ez úgy hangzik, mint a békeharc. A lekvár ugyanis gyümölcsből készül, édes, sőt édesség. A hagymát meg szalonnával és kenyérrel eszi a paraszt (és mi is, amikor nem látják a tudálékos tudatos táplálkozók). Aztán megnézünk egy francia főzős filmet, irány gourmandia.

Milyen a hagyma íze? Egy, a megismerés nehéz kérdései közül. Ki talál ki ilyet? De ha már van, akkor megtrükközni nem áll sokból: ne csípjen, és legyen másképp hagymaízű. A lényeg: édes (karamellizált méz) valami savanyú (balzsamecet), egy kis csipős (bors) és el ne felejtsük a szárnyalásban a lilahagymát, karikára vágva, (meg levenni a platniról az egészet mielőtt megég).


Egy változat (Juci): balzsamecet helyett szőlő hámozva magozva (must sőt verjus), szekfűbors, szilva, és hogy kalandosabb legyen, zeller. Az iFben Ricsi (Tóth Ramsay) korszak van, nem pont ezzel, de hasonló finomságokkal.
_

2009. december 18.

Berki Tamás, Mohai Tamás és Plutó (József)

Volt már rengeteg baromi jó este az iFben, már azt gondolnám elég feltenni egy régit gondolatban, és csak nosztalgiázni. A válság okán úgysem lesz jobb. A jelszó mégis az élő zene: jött Berki Tamás és muszáj átírni az emlékkönyvben a legjobb esték oldalt. Csupa mosoly és ritmus muzsika. Drága Éva néni szomszédasszonyunkat is megénekelte a művész. Találkozásuk úgy jött létre, hogy Éva néni szigorú arcot vágva (ez könnyen megy neki, de láttuk már nevetni is) háromszor is tiszteletét tette. De nem fogtak kezet, pedig Mohai Tamás szívesen elmondta volna elméletét a városi létről. Tudjátok: Pest, millió ember, sugárutak, zene, tolerancia.

De hol voltatok többi vendégek? Túl lazán fogjátok fel az iFbe járást, gyerekek!
_

2009. december 14.

Plakát kiállítás

A plakátoknak rövid élet jut. (Úgy tetszik az iF kávézónak is.) Ha túl vagyunk az eseményen vagy eladták a sört, a plakátja már nem aktuális. Pedig (ha van) van nekik vizuális erejük, ami független az eseménytől vagy a tárgytól. Ezért gondoltam, hogy rendet teszek a plakátjaink között, de halogattam. Aztán vasárnap nekiálltam, sokáig tartott. Amikor végre együtt látszott a három év termésének nagyobbik része, akkor vettem észre, hogy együtt izgalmasan néznek ki.

Tessék megnézni a virtuális plakát kiállítást, és JÁRNI AZ iF-be:
-kávézni (nagyon jó a kávé, Vergnano és La Marzocco a gép),
-csokizni (fantasztikus az olvasztott Valrhona),
-ebédelni, vacsorázni
(élmény a kacsamáj mousse vagy a vega meglepetés)
-borozni
(szépek a borok (és a borvidékek Szentgyörgy-hegy, Szekszárd, Tokaj)
-zenét hallgatni
(erős ritmusalapokra épülő improvizatív zenék vagyis JAZZ szól esténként élőben, vagy pl. sanzonok),
-kiállítást gusztálni (művészet)
stb..

Egy kávé jár annak aki bemondja a pincéreknek, hogy milyen stílusú a Pintér József féle jazz sorozat!
_

2009. december 12.

Luca napi BOR kóstoló

A Vayi borok kóstolása közben (december 13. iF) jólesik egy-egy falat harapnivaló. Mi ezeket gondoltuk ki:

1. Tapasok (krémek):
juhtúrós-fetás
szárított paradicsomos
lencsés
2. Grillezett fűszeres csirke-csíkok salátaágyon
3. Sütőtökös kacsamáj mousse
4. Almás-mézes dió torta


Még lehet jelentkezni, dr. Ungvár Krisztián mint olaszliszkai borász mutatkozik be. A fénypont Vayi cuvéehez (édes tokaji bor, annyi aszúszemmel, amennyi az öt puttonyos aszúba jár, de reduktív eljárással készítve) az almás mézes dió torta: nyami!

_

2009. december 10.

Télbe hajló őszutó

A napsütés keltette lírai lendület ugrasztott a kertbe. Kivittem magammal Vesztergombi úr legjobb Kadarkáját is. Véletlenül nálam volt az elmaradhatatlan cybershot, a carl zeiss optikával dolgozó fényképezőgépem (és egy pohárka ugyanabból a 2007-es borból). A macska magától jött, a kutyát sem kellett bíztatni szaladgálásra, de az asztalon nem akart megmaradni egy fotó erejéig sem, hogy a nyelve pirosával hangsúlyozza az összetéveszthetetlen kadarka bíbort.

Tanulságok:

Nem könnyű szép tárgyfotót összehozni. Még használhatót sem.
(Ezek riportfotók a kerti sétámról).
Nem kell mindennek szerepelni a képen. Itt pl. van gomba, fenyőtoboz, hullott levél, zöld fű, napfény, árnyék, pölöskei muskotály (kadarka helyett) és mégis, vagyis mégsem.
A pezsgős pohárról annyit, hogy nekem ebből ízlik a legjobban a borocska (dacára, hogy egyrészt metszett, másrészt nem kelyhes).
Azért látszik itt-ott a kadarka bíbor. És a birsalma szépje.
A kadarka megtévesztően könnyű elsőre, gyümölcsök és komolyság együtt, hosszú lecsengés, sós-keserű utóíz a 100 éves tövek jellemzője.

Kóstoljátok meg az iFben!
_

2009. december 7.

Helyben sült kenyér

A fejlődés új állomása az iFben a konyha reform: az M-ből (Kertész utcai ínyenc vendéglő) ismert M-ester, Ricsi (Tóth Richárd) reformálja az étlapot és a recepteket. A vendég ebből azt kell tapasztalja, hogy még finomabb minden, olcsó, jó, sőt különleges. A változatosságot nem a sok tételből álló állandó-, hanem a hetente változó étlap jelenti. (A sajtleves azért marad).

Van helyben sütött kenyér. Reggel azzal kezdjük, hogy meggyúrjuk, megkelesztjük, megsütjük. Egészség céljából teljes kiőrlésű rozslisztet használunk a búzaliszthez. Valami érdekes fűszerrel meg is ízesítjük: zátárral, gyömbérrel, kakukkfűvel.

Sokan észrevették a változást, asztalt kell foglalni az iFben ha biztosan jót akartok vacsorázni. Kaja, zene, környezet, hangulat, kávé: minden mellettünk szól. Még én is.
_

2009. december 4.

Blue mood

Három éve van zene az iFben. A második legszínvonalasabb zenei program a városban. Miért is?

Túlzás koncertekről beszélni, a vendéglőben nem a zene a főszereplő, nincs csönd, beszélgetés, tányércsörgés, kávéfőzés stb. De nem is háttérzene szól, mindegyik muzsikus kíválóan képzett, tehetséges, egyéniségét, zenei ötletit adja esténként.

Az iF egy kávéházi klub, lehetne. Személyes távolságban ülünk Oláh Kálmán, Dresch Mihály és a többiek (elnézést amiért csak őket említem) társaságában, látjuk kezüket a billentyűkön, érezzük lélegzetvételüket a muzsika közben. A szünetekben sör, bor, cigi és megebszélhetjük velük a dolgokat. Olyan hely az iF, ahol ez lehetség.

Miért hát a blue mood? Nem úgy megy ez a dolog, ahogy kéne. Kellenének klubtagok. Ne azért jöjjön valaki, hogy egy ásványvíz vagy tea mellett sunnyogva meghallgassa a zenét, tudomást sem véve a helyről, vagy fordítva a zenéről nem véve tudomást hangoskodja át az estét.

Az ideális vendég a barátaival érkezik, vagy itt ismerkedik a többi klubozóval, beszélget, zenét hallgat, és fogyaszt (vagyis pénzt költ a kávéházban kapható egyébként igazán minőségi finomságokra). A zene végén nem rohan el, legkevésbé a Gödörbe, a Trattoriába vagy a Sirályba, még megiszik egy pohár kadarkát a legjobbikból, hagyja lecsendesedni a zenei élményt, beszélget, olvasgat, tervezget, nézeget esetleg verset ír, lemmát bizonyít, regényének talál ki jó címet.

Tessenek átnézni a decemberi programot és az étlapot: és jönni az iFbe!
_