Mézizű serbet

Késő tavasszal Takács Péter barátunk, a hatodik íz mestere a szlovákiai Kaltenecker főzdében Kovács úrral közös sört készültek készíteni. Péter alapvetése, ha már messze került Fehérvártól, a táj géniusza legyen a készülő sör lényege.

“A teremtés eredeti állapotában, az Édenkertben, a növények őrizték a világ spiritualitásának leggyengédebb és legillanóbb olajait” (Hamvas Béla: A bor filozófiája). 

Így esett a választás  környező idillikus karsztvidék őshonos kedves fájára, a hársra. Szalajtották a nagypapa méheit, gyűjtsenek a hársfavirágokról mézet, a két mester pedig sajátkezűleg szedte a fákról a virágot kosarakba. Lefőtt a karácsonyra szánt ale-típusú erős alapsör, a méhek visszatértek az első mézzel, ez került az üstökbe a virágokkal együtt.

Itt a tél, fordítsuk örömre ezt a bánatos tényt: az iFben csapra került  a Linden Street, (Hársfa utca) nevű sör. 

Gyertek megkóstolni, ez az utolsó hordó, máshol már nem kapni. Lionel Loueke (gitáros New Yorkból) elsőnek kóstolta meg, rögtön haza akarta vinni New Yorkba. Szóval hamar kell jönni, Lionel még visszajön és nem marad!

_

Kelemen Sándor megnyitója

Kelemen Sándor, Kézdy Luca, Gábor Béla

Kézdy Luca – Gábor Béla: Képekre hangolva c. kiállítás – iF Cafe

Mobilfotó kiállításon vagyunk, és ma már egészen természetes számunkra, hogy a telefonunkkal fotózunk, de emlékszünk mindannyian, hogy nem volt ez mindig így. 

Az első kamerás mobil prototípusát Philippe Kahn készítette el még 1997-ben, és ennek segítségével örökítette meg lányának születését. Az első kereskedelmi forgalomban is kapható kamerás  mobiltelefon pedig egy Samsung készülék volt, mely 2000. júniusában Dél-Koreában mutatkozott be. 1 MB-os memóriájában 20-26 kép fért el.

Az Index egy 12 évvel cikkében például a következőket olvashatjuk az újdonsággal kapcsolatban: 

A kamerás telefonok hatalmas sikert arattak a Távol-Keleten, sőt az új mobilok lenyomták már a kézi számítógépeket is. Nálunk eddig néhány ezer készülék kelt el, egy felmérés szerint az MMS nem döntő szempont az új telefont vásárlók körében. Ugyanakkor Magyarország lehet az első a világon, ahol bármelyik szolgáltatótól bármelyik másikhoz lehet ilyen üzeneteket küldeni. Szaúd-Arábian betiltották a kamerás telefonokat a kandikamerázás miatt. Japánban exponáláskor megcsörrenő készülékeket kezdtek gyártani. Több országban, így Szingapúrban, Kínában, Írországban, Skóciában, Japánban, és Dubaiban a kamerás telefonokat kitiltották a kormányhivatalokból, uszodákból és iskolákból.

Tehát ez volt a kezdet. Mára a kamerás okostelefonok révén a mobilfotózás népszerűsége óriási méreteket öltött. Például míg az Instagram indulása utáni első évben összesen 150 millió képet töltöttek fel a szolgáltatásra, mostanra ez a szám napi 60 millióra emelkedett. A mobilfotózás terjedésében több tényező is szerepet játszik: a képalkotási folyamat gyorsasága, az élmények azonnali megosztásának lehetősége, aztán rengeteg kép készíthető, melynek csak a memóriakártya mérete szab határt, az egyre jobb minőségű képek rögzítésére képes kamerák, a könnyen kezelhető, sokszor már a telefonba beépített szűrőprogramok, melyek megfelelő használata nagyban növeli a sikerélményt. 

Ha a képtörténetet korszakolni próbáljuk, elmondható, hogy a kézzel készített képek  –  a grafika, a festészet korszaka – majd az optikai képek  - vagyis a fotó és a film ideje - után a jelen elsősorban a digitális képekről szól, amikor látványt számjegyek sorozataként tároljuk és a megfelelő technikai apparátus segítségével kezelhetjük, manipulálhatjuk. Az ipari méretekben zajló képalkotás révén digitális képek millió keletkeznek, alakulnak át és tűnnek el nap mint nap. 

Talán nem tűnik túlzásnak az a megállapítás, hogy mára pedig eljutottunk addig, hogy a valóság mélyebb értelmezése, átgondolt megjelenítése helyébe a néző vizuális lehengerlése, és ezzel együtt érzékeinek, gondolatvilágának manipulálása lépett. 

Tillmann József Attila filozófust idézve: 

„ Ahogy a képáradat végigömlik a köztereken és a magánszférákon, úgy lapul el a képérzékelés. A tekintet nem tud elmélyülni a képben, nem tudja bejárni és képzeletben újrateremteni mélységeit”.

Ahhoz tehát, hogy a fától meglássuk az erdőt, olyanokra van szükség, akik azon túl, hogy a technikai tudás birtokában vannak, hitelesen és ihletett módon készítik el képeiket. Hitelességen itt nem a fénykép valósághűségét értem, hanem azt a gondolati, érzelmi tartalmat, amivel egy kép jelentésteli felületét szemlélve találkozunk. 

A technikai tökéletesség, tudjuk jól önmagában nem sokat jelent – minden az interpretáción múlik.  Nincs az a gép, nincs az a program, ami az alkotóképesség és az érzelmek terén az ember helyébe léphetne. A lényeg mindig az, hogy a fotósnak van-e érvényes közlendője a többiek számára? Megvan-e a tartalmi mélysége, látványbeli sűrűsége a képnek? Megvalósul-e valamilyen kölcsönhatás a kép és nézője között? 

A jó fotó – legyen az portré, természetfotó, sajtófotó vagy éppen reklámfotó – kiragyog a környezetéből és esztétikai élményt nyújt. Ezzel együtt úgy vélem, hogy nagyon nehéz helyzetben van korunk fotósa. Az elmúlt másfélszáz év során szinte mindenről készült már kép: az űrből is rátekinthetünk a mikrokamerák a sejtek világát pásztázzák, rengeteg az ikonikussá vált beállítás és rengeteg a klisé. 

Azzal, hogy Kézdy Luca és Gábor Béla fotói a telefon vagy a számítógép memóriájából kinyomtatva a falakra kerültek, az alkotók kinyilvánították: többet akarnak mondani a képeikkel, minthogy egy-egy felvillanás legyenek a facebookon.

Luca elsősorban a természetet, az erdőket, mezőket, réteket fényképezte. Ahhoz a régi képzőművészeti tradícióhoz kapcsolódik témaválasztása, ami valamikor az 1800-as évek elején indult el az angol tájképfestészettel, folytatódott az impresszionistákkal és azóta is tart a festészetben és a fotóművészetben egyaránt. A természeti szép fokozott érzékelése, és az ez iránti vágy az egyre hatalmasabb méreteket öltő városiasodás vonzataként és ellenhatásaként jelent meg. A táj, a természet a maga változékonyságával, kimeríthetetlenségével, az emberi életnél sokkal tágasabb dimenzióival a teljesség felé mutat. A természeti tájjal való kapcsolatunk örök, elválaszthatatlan, szinte genetikusan mély. 

Befolyásolja képzeletvilágunkat, érzelmeinket, hangulatainkat, gondolatainkat. A külső természet így alakítja az ember belső természetét. Az ősz melankóliája, egy ellenfényben megjelenő erdőrészlet titokzatossága, a ködös, párás reggel atmoszférája mindannyiunk tapasztalata. A természetben végső soron -  Petrovics Elek művészettörténész szavaival – a mindenség egész költészete tükröződik.  E közös tájélményt jelenítik meg intuitív módon Kézdy Luca fotói, melyek egyszerre tűnnek spontánnak és megkomponáltnak. A zsebben lapuló mobil kiválóan alkalmas „az alkalom szüli a jó képet” koncepció megvalósítására, de ez csak a megfelelő látásmóddal, vizuális érzékenységgel együtt működik. 

Luca fotói a természet tiszteletét, szeretetét, valamint a fotózás, a képalkotás örömét egyszerre hordozzák, így minket is könnyen megérint a képein megidézett tájak varázsa.

Gábor Béla fotóin a táj már az urbánus tereket jelenti. Képein az emberre elsősorban építményei utalnak: a lépcsők, a korlátok, az ablakok, a falak, az oszlopok, az épületek sziluettjei és az 50-es évek tipikus lakótelepi szobrainak torzói. A természet a parkok korlátai közé van szorítva, de érezzük erejét – az emberi jelenlét gyengülésével a vegetáció bármikor átveheti az uralmat. Fotóinak különös időtlenségét Béla részint a technika nyújtotta lehetőségek, a különböző szűrők, képszerkesztő programok értő használata révén éri el. A sárgás-barnás-szürkés színekre hangoltság, az elmosódó kontúrok, a homályba vesző hátterek, az egymásra exponáltság, az esetlegesség érzetével játszó képszerkesztés révén saját univerzumot teremt. Önmagában ugyanis egyáltalán nem fotogén egy közúti jelzőlámpa, egy kopottas lépcsősor vagy egy magára hagyott park. Fotóinak hatása rejlik, hogy a megszokottat, a hétköznapit, azt, amire fel sem figyelnénk, új fényben, más minőségben tárja elénk. Egy hagyományos fényképtől azt várjuk, hogy egy az egyben tükrözze vissza a látványt, Béla fotói viszont a grafika, a festmény jegyeit hordozzák. A kör bezárult. A digitális kép mögött számjegyek sorozata rejlik, a város hétköznapi arca mögött festői szépség, az idő mögött pedig az örökkévalóság. Béla a primer látvány mögé, a dolgok mögé néz, vagyis oda, ahonnan a belső képek erednek. 

Összegezve a kétféle alkotói hozzáállást. Luca fotóival a fények, a színek, az árnyékok kifejezőerejére építve a természet független, önálló szépségére reflektál, Béla pedig olyan fiktív világot teremt, melynek a mobillal felvett látvány csak formálandó nyersanyaga. 

Úgy gondolom, hogy Luca és Béla kiállított munkái sok izgalmat, élményt tartogatnak mindannyiunknak,  gratulálok a művészeknek. 

                                                                                                            

Kelemen Sándor 

Ajándék télire

Ajándékot kaptunk. Mindannyian. 

Több szó kellene az ajándékra. Mert van az a ritkább fajta ajándék is, ami bearanyozza a napunkat. Váratlan, szép és személyes. 

Amikor elsőre megláttam az ajándékomat sajnos simán elmentem mellette. Egy linket küldött Juhász Gábor, gondoltam az  fb esemény mellé illusztációnak szánta. Később kérdezte, hogy megnyitottam-e. Jobb később, ráböktem.       

A link végén ott volt (van) a Good Night teljes lemez. Tudtam, hogy készül, beszéltünk róla, játszott Gábor változatokat belőle az iFben is. Másfél év munka, mondhatnánk. De ennél nagyobbak a mélységek. Schubert is dolgozott rajta, és ő sem az ujjából szopta. Gábornak (és a triónak) is fel kellett készülni, már akkor is ezen dolgozott (részben) amikor még ő sem tudott róla. Amikor pedig elkészült a lemez, feltette az internetre, mindenki örömére.

Egy hasonló történet jutott az eszembe, Grigori Perelman korszakos bizonyítása a Poincare sejtésre (annál több természetesen). Amikor elkészült vele (nála nyolc évről szokás beszélni), "feltette az internetre" olvassa, használja aki akarja. Pénzt, dicsőséget (pedig járt volna jócskán), nem fogadott el.

Ilyen lett a világ, mondják, hálátlan, érdemtelen. Panaszkodhatnánk, de ebben az esetben csak a rosszkedv okán. Vegyük észre: Juhász Gábor ajándékoz Perelmannak, Perelmann Gábornak, mindketten nekünk. És a világ otthonosabb lett. Az ember leszállt a Holdra.

Gyertek az iFbe, böngészünk az interneten, tele van jó dolgokkal (is). És van hozzá kávé, ha nem is ingyen, de részben az is ajándék.

_

Juhász László VONAL-KÓD: Eifert János megnyitó szövege

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

További képek a facebook-on

Látom, néhányuknak meghívó van a kezében, amelyben az olvasható, hogy ma este Miroslav Jovancic festőművész nyitja meg Juhász László „Vonal-Kód” című kiállítását, zenével közreműködik Miroslav Jovancic Mika és Bakos Árpád. Közlöm Önökkel, hogy „műsorváltozás” történt, amit én is csak másfél órával ezelőtt tudtam meg. Önök előtt most nem Miroslav Jovancic áll (ő most lerobbant gépkocsijával a szerb-magyar határ közelében rostokol), hanem Eifert János, aki már évekkel korábban nyitott meg egy Juhász László-kiállítást, és a képeit jól ismeri. A meghívóban jelzett zenészeket pedig Pagonyi András harmonikaművész helyettesíti, hallhattuk, nem is akárhogyan. 

Engedjék meg azonban, hogy ma este itt az iF Kávézóban, ahol egyébként kitűnő ételeket, italokat és amint a kezemben tartott korsóból következhet, jó söröket is kaphatunk, inkább az amúgy is gazdag menüt tovább bővítsem: a parajkrémleves füstölt sajttal, rántott camambert burgonyapürével és erdei gyümölcs szósszal, barackos túrótorta ribizli öntettel, bolognai spagetti, gesztenyepüré mellé kerüljön fel Juhász László „Vonal-Kód” c. kiállítása. Hm… Vonal-Kód… A kiállítás címéből következhetne, hogy akár kódleolvasó estet is tarthatnánk, de azt hiszem, ezt nyugodtan elhagyhatjuk. Persze, a helyes értelmezés végett „tudományosan” is körül kell járni a témát. A wikipedia lexikon szócikkéből tudható, hogy a vonalkód olyan gépek által optikailag leolvasható kód, amelynél különböző vastagságú függőleges sötét vonalak és világos közök meghatározott váltakozása fejezi ki az információt. A vonalkód jelképekkel megjelenített, azonosító számok lehetővé teszik a gépek számára az elektronikus leolvasást, amely segíti és gyorsítja az információ áramlását a bolti pénztáraknál, raktári átvételnél, illetve minden olyan helyen, ahol az üzleti folyamatokban szükséges. Juhász László képeinél a Vonal-Kód azonban teljesen mást jelent. A leolvasásuk sem fényceruzák, kézi- vagy pultba épített szkennerek, valamint lézerpisztolyok segítségével történik: képeit a szemünkkel „olvassuk”, és az agyunkkal „értelmezzük”. Juhász László nemcsak megörökíteni, hanem értelmezni akarja a valóságot, kiszűrni a lényeget és megragadni a szépségét mindannak, amit elfed előttünk első látásra az információs ingerek gazdagsága. Dokumentarista és egzisztencialista is egyben: képeinek filozófiája a fények és árnyékok, mozdulatok és mozgások világából jól kiolvasható. A kompozíció tökéletességére törekszik, letisztult formákra és vonalakra bontja, egyszerűsíti a körülöttünk lévő világot. Távol áll a merev, akadémikus formáktól: lüktető, élettel teli játékai mégis komoly mondanivalót hordoznak.

A képei elemzése mellett még elmondanám, hogy Juhász László (1952-) gépészmérnök és középiskolai tanár, a volt Jugoszláv Köztársaság jóléti rendszerében, az 1970 –es évek végén kezdett el komolyan foglalkozni a fényképezéssel. Szabadka virágzó kulturális forgatagában elmerülve, festőkkel, szobrászokkal, színházi emberekkel körülvéve szívta magába az inspiráló szellemi légkört. Számos rangos nemzetközi FIAP kiállításon díjazták képeit (Spanyolország, Bulgária, Jugoszlávia, Lengyelország, Korea, Luxemburg, Franciaország). Ösztöndíjasként Salzburgban és Plovdivban járt. A tudása és tehetsége mellett ezek a tapasztalatok és elismerések teszik igényesebbé, amit az itt látható képeiből „kiolvashatunk”. Mester és művész egyben, amit rendkívül érzékletesen jelez művein keresztül.

A kiállítást megnyitom.” (Eifert János)

Bűvésztrükk (Juhász László fotói az iFben)

A bűvésztrükk definíciójába belefér, hogy a bűvész (fotóművész) lefényképezi azt amit mi is látunk, de a kép olyan, amit addig nem láttunk. Ilyenek például Juhász László velencei képei. Jó, láttuk a vizet és láttuk a gondolákat is. Ki is pipáltuk a látványt azzal, hogy felcimkéztük a közhellyel: laguna, gondola, romantika, japán turista és mentünk tovább galambot nézni a Szent Márk téren. A "képet" meg akkor látjuk meg, amkor Laci megmutatja egy bekeretezett fényképen a falon.

De most nem erről a trükkről van szó, és hogy tovább csigázzam, nem is arról, ahogy egy kép előhív (passzol a fotókiállításhoz a szó) egy érzést, elmosódott, feje sincs nő a lépcsőn, de ha ránézünk a képre, zúdul ránk az életkedv, emlékek. (Ellenőriztem, nem csak a férfiaknak tetszik a kép).

De van egy kép a kiállításon, ami elsőre semmi "művészi" érzést nem kelt. Ha alaposabban, közelről megnézzük, háromszáz hasonló szivet látunk. Egy meditációs gyakorlat fogalmazódik meg bennünk: egyenként nézzük meg őket. Persze hamar elszóródik a figyelmünk. A kép történetére ugrunk: a QR kód 300 apró fotóból áll össze. Laci a házában, a gang korlátjának évtizedek alatt elrozsdásodott fém díszítőelmeit egyenként lefotózta, aztán hosszan elszöszmötölt a képekkel. Így lett belőlük ez a  QR kód. A trükk a huszonegyedik század csodája: a telefonomnak megmutatom a kódot, és a buta okostelefon reagál, egy csomó másik Juhász képet mutat. Bárki kipróbálhatja itt is (persze a QR kód olvasó appot előtte el kell indítani). Nem győzök betelni vele,  újra és újra megnézem: működik.

Gyertek az iFbe, megint egy csodás kiállítás, és a szokásos: étel-ital, zene.

_

Történelmi idők

Történelmi időket élünk. Van erről egy történet. Rényi Alfrédot 1956-ban megválasztották a Rényi Intézet, (akkor még MatKutató) munkástanácsa elnökének. Rényi ez alkalomból meghatódott beszédbe kezdett, valahogy így: "Történelmi időket élünk. Az ilyen történelmi időkben a legokosabb amit tehetünk, hogy matematikával foglalkozunk". A táblához fordult: "legyen p és n egy-egy természes szám..."

Persze nem remélhetem, hogy mindenki matematikával fog foglalkozni. (Miért is nem? Mert (egyelőre) nem mindenki ért hozzá, de igérem jobban mennének a dolgok ha értene.) Kár ezen keseregni: történelmi időkben a történelem önimádó csinálói igyekeznek, hogy matek (és pl. jazz) helyett inkább tornázzunk: Lehet Rényi gondolatát alkalmazni más területekre, általánosítva is: történelmi időkben a legjobb, ha továbbra is azzal foglalkozunk amihez értünk, amit szeretünk, fontosnak és izgalmasnak tartunk, ami szellemi kihívást jelent. A "szöszmötölés" (ld korábbi bejegyzések: szöszmötölés számokkal, hangokkal, képekkel, szavakkal, gondolatokkal) összehoz. Közhelyes gondolatok permutálása (különböző sorrendeben való elmondása) függvénybe rendezése (Te mondasz egyet én hangosabban mondok egy másikat) nem az.

A zene például. Jimmi Hendrix és Woodstock történelem már. "Keep calm and drum on"! Gyertek az iFbe! 

Megjegyzés: ez a video szerintem ugyanerről szól. Nem véletlen, hogy legtöbb szereplője  szinte hazajár az iFbe.  

_

Tanár Urak

Szabó Gyula Mérnök Úrtól  (Műegyetem Acélszerkezetek tanszék, bárhogy hívják is most az intézményt) tanultam meg a szóösszetétel igazi (azelőtt inkább alárendeltségi érzést kiváltó) értelmét: az igazságos és szigorú, független, odafigyelő, kedves humorú… szóval a Tanár Úr (Tanár Bácsi) jelentést.

Pedig (remélem) mindenki életében megjelent és megjelenik egy Tanár Úr. Esetemben a Kavics (Tanár Úr megszólítást akkor nem használtuk) Ági néni (tudom Tanárnő) a szomszéd osztályban a Bácsi. Sajnos az iskolák nem azért vannak, hogy Tanár Urak figyeljenek ránk és tanítsanak, ritka madár az, de szerencsére nem kihaló fajta. 

Gáspár Karcsi, aki Josef Ralt (rajz) Tanár Úr iF-beli kiállítás megnyitóján zongorázott triójával, mondta, hogy a megnyitót volt Vörösmarty-s osztályfőnöke Kersztúri József tartja. Az iskolát nem , de a Tanár Urat szerette. Véletlenül ott volt Tojás gimnazista is (Horváth Gábor,  szintén zongora) szintén Kersztúri tanítvány. Keresztúri Tanár Úr dráma pedagógus, (nem zongora) de ebből is látszik, hogy a jó tanár nem megtanítja, hanem.. mondjuk odafigyel. 

Nem tudtam másképp látni a megnyitót, mint egy kávéház órát. Az óra-vázlatot itt elovashatjátok:

JAZZ SKETCH, Jozef Ralt kiállítás (Live jazz: Károly Gáspár trió)

Hogy kerül a csizma az asztalra?

Ismerkedésünk története + Gáspár Karcsi is tanítványom volt…

Kiállításnyitó egy kávéházban… Szokatlan, mégis…

Krúdy Gyula: Mit csinál hát az igazi demokrata a régi Pesten, ha gyalogos sétáiban néha meg-megáll? Bemegy a kávéházba, ama bizonyos pikoló kávé mellé, amely kávéscsészének a mindenkori asztalon való megjelenése: mutatta a pesti polgár életét, sorsát, politikai pártállását... Ez a pikoló kávé hírt adott a polgár vérmérsékletéről, aszerint, hogy mely kávéházban és mikor fogyasztotta el őt: az ebéd utáni, »Abbázia« kávéházban lehörpintett feketekávé azt mutatja, hogy a polgárnak városfelforgatási tervei vannak... Megint csak más jelentősége van annak a pikoló kávénak, amelyet a polgár a »Schön« kávéházban (az egykori Váci körúton) fogyaszt el, ahol női zenekar nemzetiszínű szalagos művésznői dobolnak, zongoráznak és a nagydobot durrogtatják. (Ez a pikáns zenekar volt a jazzband őse Pesten, és Schön bácsi kávéházából a zenekari hölgyek csak akkor maradtak el, ha oltár elé vezette őket valamely zenekedvelő vendég.) ... Más szimbóluma van a pikolónak a tőzsde környékén, és más az éjszakai »New York« kávéházban... Végeredményben azt lehetne mondani, hogy a régi pesti polgártól csak azt kellett megkérdezni, hogy melyik kávéházba címezteti a leveleit, hogy az ember percek alatt tisztában legyen a polgár társaságával, világfelfogásával, eszmekörével.

Josef Ralt a Ráday utca 19-be kéri most a leveleit. Ráday Gedeon tudvalevően híres költő és még híresebb műgyűjtő volt, ma is itt lebeg szelleme, de legalábbis gyűjtő szenvedélye, miszerint jöjjön minden, ami figyelemre méltó lehet, minden, ami értékes. Az utca neve azokban az időkben, amikor még a kávéházak a társasági élet, a társadalmi létezés meghatározó helyszínei voltak Schorokscharer gasse volt, a végén tanyáztak a borárusok… A Horthy Miklós híd még sehol… És hogy a feketelevest honnan szerezték be a kávésok, talán csak a mindentudó Saly Noémi mondhatja meg, ha van ideje egy kicsit kinézni Krúdy-kutatásaiból a Vendéglátóipari Múzeum ablakán...

Ráday Gedeon: Egynéhány fabulák (rész szerént szabadon fordítva, rész szerént eredetiek) 1. A mezei prücsök (La Fontaine után.)

Nyáron által egy prücsköcske
Énekelt megszűnés nélkűl;
A mord tél belép azonban,
Hát nincs semmi takarmánya
A szegény kis muzsikásnak,
Melylyel télben tengődhetne.
Mit csináljon? Ő koldulni
Szégyenl menni; de meghalni
Sem akarna nyomorúltan.
Gondolkodik. Elmegy végre
A hangyához kölcsön kérni
S esküvéssel megigéri,
Hogy megadja jövő nyáron
A kölcsönt interessével.
Hogy a hangya kölcsön adjon,
Az ő néki nem szokása,
Mely hibái közt legkisebb.
Mondja hát rémítő szóval
A szegény kölcsönkérőnek:
Mit csináltál te a nyáron,
Mikor én élést gyüjtöttem
S még az éjt is nappá tettem?

   Felel amaz félénk hanggal:
Én megvallom szégyenemre,
Éjjel-nappal énekeltem.

   «Éjjel-nappal énekeltél?
Most hát, kérlek, nosza, tánczolj!...» 

Tanulság: ennyit a toleranciáról…

JAZZ SCETCH – hirdeti a meghívó… Próbáljuk meg lefordítani… Zenés karcolat? Jazz-vázlat? Jazz-es vonalak? A fordítás mindig zűrös… A kompjuter így fordítja le magyarra Josef rövid bemutatkozását:

„Körülbelül Josef Ralt

Ezért inkább dolgozni körkörös módon, mindig jön vissza, hogy az azonos tárgykörben, amely lehetővé teszi a narratív kibontakozni a munka előrehaladtával az egyszerű intial vázlatok egészen a kész work. At bizonyos ponton az út mentén próbálom elveszítem a tapadás és kontroll, és lehetővé teszi a mű érvényesülni meg nekem, mint egy közepes.”

Érzitek a szöveg mágiáját? Út, tapadás és kontroll… A barlangrajzok, a vadásztáncok naiv világképe. A művészetek ősi együttélése a vágyban, a hitben, miszerint a világunk, a világunkat irányító erők befolyásolhatók, hallgatnak ránk, vigyázzák lépteinket… Csak el kell kapni a teremtés pillanatát, csak el kell lesni a teremtő kézmozdulatát, csak kellj fel és járj… Csak ülj le, igyál egy kávét, és közben lazán figyelj…

Kifordult a világ a tengelyéből… A farok csóválja a kígyót? A jazz ritmusára jár a kezed, druszám? Ecsettel, tollal, szénnel kíséred a zenét?

Ha tudnék, most énekelni kezdenék: 

Fizetek, főúr! Volt egy feketém, és egy életem, amit elrontottam én. Sietek főúr, nincs már sok időm, talán ma éjszaka, kit várok, értem jön…

A New York kávéházban egyszer szociális érzékenységből alkalmaztak egy tönkrement arisztokratát, név szerint Walburg Ernőt, az ő megszólítása volt eleinte… És nem csak a főúri származás miatt, hanem tiszteletből, mivel szemébe tudott nevetni a sorsnak…

Asszociációs játék:

• kávé…
• kép…

Kvíz:

• Ki szokott kávézni? 
• Mikor?
• Hol?
• Miért?
• Ki szokott firkálni, rajzolgatni, miközben figyel?
• Mit idéz fel benned a kávé illata?
• Le tudnád rajzolni képzeletben?

Visszatérve a meghívóra: Egy fiatalember veri a tam-tamot, egy Lenin-fejű fickó (?) a háttérben figyel, baloldalon egy posztamensen egy légies alak, Vera Muhina Moszfilmes szocreálja absztraktba oltva, sarló és kalapács, golgotai kereszt… 

Vörösmarty szavai:

Minden országot bejártam,
Minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
A dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.
Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,
S lelkem vágy szárnyára kél.

Josef képei utazások, még ha kávéházi homályban is, de utazások. Testtől testig, lélektől lélekig, múltból a jövőbe és vissza, mert a jelen illanékony, mint a régi kávéházakban a szivar füstje…

Josef skiccei ihletet adnak, kényszerítenek, hogy elmerengjek a dolgok értelmén:

Latte di Macchiato

Josef Ralt, 

az álhülye Macco, 

Arlecchino őse,

oly sok bolond 

rokona,ismerőse 

kémleli szemét

a Kávéját Élvező Nőnek,

és két sajtos stangli

között a sarokban

a Ráday utcába skicceli

térbeli álmait.

Mozdul a test, 

sercen a toll,

percet perc után varázsol,

keresztre feszíti 

a huncut időt,

modelljei fausti görcse

lassan enged, kiold.

Méltóságos Krúdy Gyula író úr 

keze nyugszik kezén, 

és eisteini mosollyal arcukon 

hullámosítják az időt,

előkapják hangszerüket 

és pengetik az elmúlás húrjait.

Érzem a perc illatát: 

testszagot gőzöl,

látom a pillanat színeit:

barna mélabút áraszt 

és fehéres fényt, 

a vörös izgalmat 

váltja sárga félsz, 

és mindent elönt 

a kék emlékezés…

Lányok és fiúk ülnek a széken,

s a halk jazz csöndjében remélnek:

boldog szerelmet, házat kerttel,

hosszú békés öregkort –

még egy finom habos korty…

Keresztúry József verse 

Az órát a vázlat alapján Josef Ralt kiállításának megnyitóján az iF kávézóban 2015 május 23-án tartotta Keresztúry tanár úr.

Josef Ralt Live at iF

Néhány hónappal ezelőtt jött be Josef Ralt először az iFbe. Gáspár Karcsiék zenéltek. Josef a saláta után, a második sör közben egyszer csak előszedte a hátizsákból papírtömböt, a papírtömb szétszedő piculát, a vízfestékes dobozokat, ecseteket, kis edénykéjébe vizet tett, és  ha hiszed ha nem, a jazz ritmusára himbálózva festeni kezdett. Ahány szám, annyi kép.

Ezentúl már az iF nem lesz ugyanolyan, mint Ralt előtt volt. Természettudományosan ez nem mélyértelmű, megjegyzésre sem érdemes trivialitás. Filozófiailag már a régi görögök is megfogalmazták, általánosabban. Blogilag azt jelenti, hogy  a pestiek így beszélgetnek azon az egy hónappal ezőtti időponton túl: 

"-Láttad már azt a pasit, aki kávéházi asztaloknál tök jó képeket fest pillanatok alatt? -Arra gondolsz, aki az iFben a Barczáról azt a képet festette, amin hallatszott a bőgőzés?  Persze, de azt tudod, hogy két kézzel is tud dolgozni egyszerre? -Na ne már! -Én már láttam a Mai Manóban is, órákig csak festi a kávézós-lap-topozós képeket!" stb.

Az iFben most kiállítása van. Rhythmic Musing- Jazz and Sketch. Tessék megfejteni a szójátékot, ha nem megy (vagy ha sikerül), akkor eljönni és megnézni a képeket. A helyszínen könnyen adódik-igazolódik a megfejtés. A képek egyútt, bekeretezve, tematikusan elrendezve még sokkal hatásosabbak. Jó látni: a közbeszerzéseken túl van egy színes világ amire érdemes (lenne) odafigyelni. (A közbeszerzésesre meg nem érdemes annyira). 

Gyetrek az iFbe, előbb-utóbb találkoztok "a pasival, aki fest"

. Live painting show- alkalmanként. Különleges (jó) sörök és vargnano kávé mindenképpen lesz.

_   

Három tehetséges, fiatal zongorista

Oláh Kálmán mesélte a minap, hogy idén három fiatal, tehetséges, magyar zongorista is bejutott a Montreaux-i jazz verseny szóló zongora kategóriájában a tizes döntőbe. Több száz induló közül válogattak, mint minden évben. Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron a bizonyos három. 

Később Sárik Petivel is beszéltem erről, ő mondta, hogy volt már ilyen. Namost nem mindegy, hogy milyen sorrendben mesélünk. Legyen időrendben:

1978-ban a Kalisz-i Jazz Zongoraverseny döntőjébe három fiatal, tehetséges magyar zongorista is eljutott: Füsti Balogh Gábor, Pleszkán Frigyes, és Gárdonyi László. Kalisz Lengyelországban van, ahol a jazz a szabadáság iránti vágy megnyilvánulásaként fejlődött, nagyon népszerű és sikeres volt. Pont a szabadság érzés miatt a mai Montreaux-i versenynél talán még fontosabb hely volt akkoriban Kalisz, (Krakkó, Varsó és a Jazz Jamborie-k). 

A repülőn (IL 18 propelles, így mondja a legenda és a Maloschik Robi) Füsti Balogh Gábor olyan cigányos-kihívó ugratásként megjegyezte, hogy másoknak nem is kellene jönni a versenyre, azt úgyis ő nyeri. Így is lett, Pleszkán második, Gárdonyi negyedik lett. Később 1991-ben Oláh Kálmán is megnyerte ezt a versenyt, akkor már Mieczysław Kosz zongora verseny volt a neve, az alig harmincévesen meghalt nagy tehetségű zongorista emlékére. Sajnos, de már van Füsti Balogh Gábor verseny is és Frici sincs már köztünk. Érdekes a történeteiket megismerni vagy a youtube-on keresgélni a neveket.

Így megy ez. Idén nyáron három fiatal, tehetséges, magyar zongorista indul Montreaux-be. Sok sikert kívánunk. Véletlen (?), hogy a napokban mind a hárman koncerteztek az iFben. Nem véletlen, hanem a tehetség és a szorgalom együtt tette, mind a három koncert nagyon jó volt. 37 év múlva kisebb jazztörténeti eseménynek számít majd. Valahogy így kezdődik majd akkor a beszámoló (bármi lesz is, jazz lesz):

Idén (2052-ben) három fiatal, tehetséges, magyar zongorista is bejutott...de volt már ilyen..

Gyertek az iFbe, van sör és jazztörténet is.

_

A LEGJOBB JAZZ SZÓL A KRIMÓBAN

Annyira tetszett ez a mondás, hogy ezzel kezdem, meg azzal, hogy ki mondta és hol.

"A legjobb jazz szól a krimóban! -Mondd mégegyszer lsz! - A legjobb jazz szól a krimóban!" Vincze Pali tanár úr a Relax zenekarcsalád front billentyűse súgta oda nekem a könyöklőnél, (mint "krimó" említődik a helyszin, de értitek!) azon az estén, amikor Juhász Gábor tanár úr gitározott, Csuhaj Barna Tibor tanár úr bőgőzött és Geröly Tamás tanár bácsi  (ha én Gyuri bácsi vagyok neki, ő Tomi bácsi a blognak: nna) dobolt az iF "szinpadán". Olyan elégedett arccal súgta ezt a Pali, amit nem tudok leírni, inkább ide biggyesztek egy fényképet. 

"Ez a Giant Steps Coltrane-től. Nagyon nehéz játszani, olyan akkord átmenetek vannak benne. (Ezt nem értem, de bólogatok nagyokat és a poliéderek Betti számaira gondolok, azokkal sem könnyű improvizálni). Fantasztikus a Gábor szólója. Ezt tanítják a tanár urak, jól esik itt szabadon szárnyalni". 

Tegnap Tomi bácsi ugyanígy mondta egy sör és Ajtai Peti (még nem tanár úr) mellett: "tanítjuk, kell hogy formában legyünk. Nagy érzés így játszani, a Gabi brillírozik, a Tibi tökéletesen hozza amit hozni kell..."

Azt figyeltem meg, hogy amikor egy-egy "habkönnyű sztenderd" (Gadó Gábor meghatározása) kerül sorra a műsorban akkor lesz igazán felszabadult a hangulat és árad az iFben a boldogsághormon. Javítok, akkor is, meg máskor, amikor "úgy" jön össze, amikor a jazz angyal száll a zenekar felett. Mégegyszer hivatkozok a képre. Köszönjük Juhász-Csuhaj-Geröly trió!

Gyertek az iFbe, mindennap élő zene, sörrel-borral, jó vacsorával!

(A képeken Vincze Pál, Juhász Gábor, Geröly Tamás és Csuhaj Barna Tibor, őt a kivetítön lehet csak látni és az iF)

_

JAZZ ÜNNEP és HOMOKVÁR

Halper László írása

A zenekarommal idén ismét – ezzel szinte hagyományt teremtve - az IF Kávézóban ünnepeltük a Nemzetközi Jazz Napot. Tavaly a Band of Gypsys AllStar nevű sextettel, idén a Halper-Hendrix Experiment nevű formációval játszottunk a Ráday utcai jazz-kávézóban. Ebben a formációban Csanyi Zoltán játszik billentyűs hangszereken, Kollmann Gábor szaxofonozik, Hajas László dobol, és Kosztyu Zsolt basszusgitározik.  Természetesen ezen az estén is Jimi Hendrix számok jazz-feldolgozásait játszottuk, de a közönséget, és saját magunkat is meglepve eljátszottuk a Castle made of Sand című Hendrix kompozíciót, aminek kottáival a koncert szünetében leptem meg a zenekar tagjait. 

Bízom benne, hogy ezt a szép hagyományt folytatva jövőre is az IF Kávézóban ünnepelhetjük meg a jazz napját. Addig is Isten éltesse a Jazzt, és a jazz-szerető embereket!

Megjegyzés: gyertek az iFbe, tovább építjük-szépítjük a homokvárat! Van ajtaja is, sörcsap is, szól a jazz, jönni kell!(hofiF)

_ 

Gondolatok egy kiállítás margójára

Lehetséges kezdetek, a végzetek felől közelítve

Kéri Rita: INITIA  – „Lehetséges kezdetek.

Képek, amelyek különféle jövőkhöz vezetnek”

IF Cafe 2015.04.20. hétfő 18 óra

„Mostan színes tintákról álmodom…Kiszínezném vele az életem.”

Kedves barátok, érdeklődők,

Nagy öröm számomra, hogy egy valódi kezdet kezdetén találkozhatunk. Kezdetek, mellékutak és mellékzöngék kibomlásának, kiteljesedésének szakait nézhetjük végig most az If kávézó falain. 

Külön öröm, hogy mindezt Kéri Rita képei kapcsán tehetjük meg. Rita, akit valószínűleg mindannyian ismerünk és szeretünk, egy sokáig titkolt, mostanra nyilvánossá érett szenvedélye kapcsán nyílik most alkalmunk a találkozásra a képekkel, Ritával és egymással.  

Az est szóljon Ritáról és az alkotás öröméről, melyet most kiegészít a megosztás, a mi részünkről pedig a befogadás öröme. 

A lehetséges kezdetek képei, szétszórt és összefésült darabok, foszlányok, utak, kísérletek, belekezdések, zárójelbe tett bekezdések, tévedések, belátások, magára hagyások, újrakezdések, melyeket számtalan módon egymásba fordítva, fejezeteket, szakaszokat átugorva lehet olvasni, innen oda, onnan ide. Fejen állva, bukfencet vetve, meglátva bennük és megteremtve az élet értelmét adó játék valódi örömét.

Konfrontációk, válogatott finomságok, egyensúly kísérletek, improvizációk, absztraktok.  A képek értelmezhetőek egy posztmodern töredékes elbeszélés darabjaiként, egymáshoz nem kapcsolódó individuális, mégis fürté összeálló szőlőszemekként, egy szakaszokban elbeszélt, részlegesen kidolgozott modern történet szilánkjaiként, vagy szabadon, ahogy tetszik. 

Rita ma itt festőként debütál, de személyiségének ismerős vonásai áttűnnek a könnyű akvarell és súlyos olajképek szövetén. Egy elemző, analizáló matekos és egy pszichológus elme kisülései, reflexív és önreflektív játékai. Tündöklései és apró bukásai, majd soha fel nem adó újrakezdései. Egy befejezetlen, önmagát kereső és megteremtő erős nő életútjának (vízben)tükröződései, meghasonlásai és személyiségének ragyogásai.

Kívánom Rita, hogy a 2012 óta tartó szenvedély további utakat találjon magának, amelyek különböző pozitív jövőképeket tárnak elénk. 

Fogadjuk Rita képeit nagy szeretettel, kívánom minden jelenlévőnek, hogy a teremtés élményét vigye haza és otthon foganjon belőle egy egész életre elegendő inspiráció, bátorság az alkotáshoz és önmagunk ilyen módon való megismeréséhez, feltárásához. 

Myat Kornél

Gyafi történetei

A Babos-Gyafi duó az iFben (Gábor Béla fotó)

Van a jazz kávézós létnek napos oldala is, a kávézós személyes ismeretségbe-barátságba keveredik olyan angyali pofákkal, mint a Gyafi (Gyárfás István, gitár) például. 

Gyafi is a szöszmötölős fajtából való, akiket csodálok. Ő a jazzel szöszmötöl, mint valaha Erdős Pál a természetes számokkal. (Mi van azon szöszmötölni való, kérdezi az "okosabbja", a nem szöszmötölős. Egy, kettő aztán mindig eggyel nagyobb szám. De ha megértjük a Csebisev tétel Erdős féle bizonyítását, örök élmény marad). Szóval a szöszmötölés azt jelenti: nézegeti, forgatgatja, szétszedi-összerakja és egyre furcsább csodákat fényesít.  Meg kell csak hallgatni ahogy Gyafi játszik, az nem csak úgy jön, szöszmötöl(t)-vacakol(t) vele eleget. Gondolom álmatlan éjszakán is dalokat fabrikál, hangokat szerelget. Persze nem lehet mindig csak muzsikálni, akkor meg a zenéről-jazzről beszélget pl, vagy hangszereket forrasztgat (hiszen azt tanulta hajdanán).

A Gyafiság lényege számomra a jóindulatú nyitottság.  Sok nagyszerű duó estje volt már az iFben, a kalap alól kimosolygó szempár és az alkalmazkodó, inspiráló gitár mindig valami megismételhetlennek ható muzsikálást eredményezett. Tökéletes egyenrangúság, bárki is a partner.

Megfigyeltem egy különleges vonulatát ezeknek a muzsikálásoknak. Rajongással veszi körül és invitálja azokat, akik már kezdő korában befutott nagyok voltak: Regős István, Tommy Vig, Babos Gyula és most hétfőn Deseő Csaba és Berkes Balázs például. Akiknek már más ambiciójuk nincs, mint örömöt találni és szerezni a muzsikálásban és közben-utána a nosztalgiázásban.

Gyertek az iFbe hétfőn: Gyárfas István vendégei Deseő Csaba és Berkes Balázs. Lesz jazz, duma és sör is ha megszomjaznátok.

_

A vége mindig váratlan (Text&Jazz)

A krimiknek például. De most nem a címben (és hol mindenütt) megtalálható paradoxonról fogok írni, pedig vonzó téma, (akkor írtam, vagy nem? ha nem történik váratlan, (vagy ha történik is), az váratlan?). 

Nem is az iFbeli  Text&andJazz sorozat a téma. A sorozat Kriszt Magdi leleménye, felfedezte az iFben az irodalmi dzsesszbárt, ahol írók-költők költeményeiknek, regényeiknek felolvasásával adják az improvizációs témát a dzsesszistának. A népes hallgatóság és a művészek emelkedett hangulatba kerülve végül együtt söröznek, whiskiznek a bárban. Eddig négyszer igazolódott, hogy az ötlet jó, a művészek szeretik és inspirálja őket. Barátságok születnek, mélyülnek el.  

Legutóbbi alkalommal Babiczky Tibor olvasott többek között a a Magas tenger c. regényéból, Dés András még saját testét is ütőhangszerként használva filozófikus-misztikus-zenei távlatot adott a szövegeknek.

Lelkesültségemben elolvastam a Magas Tengert. (Jó ötlet volt). A regény helyszínei között felismertem a szomszédos Köztelek utcai Skanzen Klub-ot (nem volt nehéz, névvel címmel szerepelt). Azt is kinyomoztam, hogy az író és az ütőhangszeres művész a Skanzenben sör és cigi mellett készültek az iFbeli eseményre. (Amúgy cigit (egyelőre) hozzánk is szabad behozni, de a Skanzenben rá is lehet gyújtani).

Tiborral cigiszünetben az esőben állva átbeszéltük a single malt és a belnded whisky-k közötti különbséget. Nem világosodtam meg, még mindig Islay ködébe vész a pontos definició. (Islay Mist 17 éves blended) 

A váratlan a végére: az író talán nem is tudja, de a nyomozója már az előtt is járt a Skanzenbe, hogy az író kitalálta volna őt is, meg a történetet is. A nyomozó tehát ébredhetett az előtt a szerelemoltár előtt, aminél Babiczky Tibor-Dés András produkciója is zajlott. Ugyanis Ruttkai Bori "Szerelem Oltár"-ja a sokáig a Skenzenben volt kiállítva, mielőtt ide hoztuk volna. 606.

Gyertek az iFbe, TextandJazz, kézműves sör, whisky. (A nyomozó talán az iFbe is betér majd egy következő regényben jazzt hallgatni).

_

MIROSLAV JOVANCIC az iFben

A négyszögesedő iF Körbe befestette-zenélte magát Mika: Miroslav Jovancic Szabadkán élő művész polihisztor. A "Macskajaj" jelenetei ugrottak be, amikor az égő-égető tekintetű Mika első találkozásunkkor elmondta, hogy néz ki egy szerb buli. "Az első két nap csak a bemelegítés: eszünk iszunk zenélünk, akkor jön meg a hangulat, és onnantól Zenélünk-Táncolunk-Mulatunk". Mutattam, hogy az iF kicsi, vannak hisztis szomszédok, legyintett, tudja ő, hogy van ez a városban.

Január 18-án volt a "Minden Dal Eredete" című kiállítás megnyitója. Felkerültek Mika színkavalkádban élő "dajmónjai" a falakra, megérkezett mikrobusszal a zenekar: Zoran Dukic, Bakos Árpád, Dániel Franczia, Ervin, (ki a műtőből ki a szinházból). A megnyitó szónoka Bicskei Zoli volt, aki kolléga, a magyarkanizsai Art Cafe-t működteti. Jött a népes baráti és tisztelői kör és a képek között kóstolót kaptunk életörömből. 

Még egy nagy tanulsága volt az estének: együtt zenélt itt szerb, horvát, magyar: újra születik (ott) a béke. Jobb, sőt jó ez így együtt, mint zene nélkül az ellenséges, ostoba, előítéletes őrjöngés.

Mika így beszélt képeiről az "Új Kép"-nek:

"Az a világ foglalkoztat, amely boldoggá tesz, annak minden elemével együtt. S ebben a világban vagyok én, a családom, a zene, lányok, barátok, a hely ahol élek, a vidék ahová önmagamat felkutatni járok, a vizeim, melyek beszélnek hozzám és mesélnek nekem, az állataink, köztük a hal, amely gyermekkorom óta kísér, az éltető hal, ifjúságom hű kísérője, kedves emlékek őrzője. Mindezek a motívumok egy egységes egészet alkotnak, az egyik képből a másikba utazva, kifejezést adva egy történetnek, amely testet akar ölteni, mint a kirakott tarot-kártyák – amint azt barátnőm, Husnyák Andrea nagyon találóan megjegyezte – melyek bizonyos sorrendbe rakva annak a személynek az életére utalnak, akinek a kártyából jósolnak." 

Gyertek az iFbe, zene-képek mulatság.

_