2009. december 26.

Díjaim

"A bécsi Tudományos Akadémia Grillparzer-díjának átadására vennem kellett egy öltönyt, mert két órával az ünnepélyes aktus előtt hirtelen beláttam, hogy ezen a kétségkívül rendkívüli ceremónián nem jelenhetek meg pulóverben és nadrágban, így tehát az úgynevezett Grabenen elhatároztam, hogy elmegyek a Kohlmarktra és kellőképp ünnepélyesen felruházkodom, ebből a célból felkerestem azt a férfiruha üzletet, amelyet már több zoknivásárlásból kíválóan ismertem és amely a jellemző Sir Anthony nevet viseli."
(Thomas bernhardt: Díjaim (fordította Adamik Lajos)

A "Fa" alatt találtam az ezzel a mondattal induló és (ha egybeolvassuk) fúgaszerűen emelkedő mondatszövésű, számomra csodálatosan élvezetes szövegeket tartalmazó kötetet. A másik kedvencem Thomas Bernhardtól a nagybátyja fegyverkerékpárjára felkapaszkodó és az életbe elkerékpározó kisfiú kalandja, egy lélegzetre elmondva a felnőtt életig és tovább.. Egymásba kapaszkodó, variálódó mondatokban, költői-zeneien emelkedve-hullámozva, szeretve azt ami szerethető, de elsősorban keserűen ostorozva azt, ami tönkreteszi (vagyis tette) a világunkat: a mienket és az övét.
_

Nincsenek megjegyzések: