2009. november 30.

Csapolt meggyes sör

A nyugat ópiuma tudvalevőleg a fülledt szexualitás és a gyümölcsös sör. Ja, meg a gyufaskatulyából kitáncoló mini Cserháti Zsuzsa.

Nem vicc, a Lambic sör (amit a szabad levegőből származó élesztőkkel erjesztenek kizárólag télen és kizárólag Brusselben) másodlagos erjesztésével, amikor is meggyet kevernek a különböző életkorú lambicokhoz, készül ez a piros színű, friss gyümölcsös ízű, édes-savanyú buborékos sörital: a KRIEK. Csapolva kevés helyen mérik Pesten, az iF a Ráday utcai kriek centrum.

Célközönség az iF lányok (és fiúk persze).

A forró (olvasztott Valhrona) csokinkhoz ezt kérjetek: a Kriek forró csokival isteni (adunk rá kedvezményt)!
_

2009. november 25.

Szekszárdi Kadarka iF válogatás 2007

A szocialista tervgazdálkodás tervszámai az úrhatnám borkészítést az asztali kadarka és a mennyiségi bikavér szakadékába sodorták. (Emlékezetes márkanevek még a hubertus, kőbányai vagy a dörgicsei). Nehéz (sőt úttörő) feladatot vállalt magára a két Vesztergombi testvér, József és Ferenc amikor nekilátott, hogy feltámassza a Szekszárdi Kadarkát és visszategye az őt megillető helyre a hazai borkínálatban. (Nem voltak egyedül de vagyunk iFfogultak).

A tegnapi borkóstoló második tételénél a Vesztergombi József 2007-es iFválogatás melléknevű Szekszárdi Kadarkájánál sokáig elidőztünk, szagolgattuk a kerti virágokat, ízlelgettük a gyümölcsöket és az utolsó sós-keserű hatást amit az öreg, százéves tőkékről származó borok produkálnak. A világ legszebb helye, mutatta nemrég Vesztergombi József a zárt Szekszárd feletti völgyben szertenézve, ahol az egyik birtoka elterül. Az, tényleg.

A kóstolásnál a kadarka előtt volt siller 2009-ből utána jött a 2007-es kékfrankos, a Cabernet Franc végül pedig összehasonlítottuk a 2006-os Vicarius (helynök) Cuvéet és Thumerer 1999-ből való Vili Papa díjnyertes Cuvéejét. Díjnyertes hasonlítás adódott.

Azt, hogy miért volt ilyen kevés vendég egy ilyen rangú eseményen csak a ragályosan terjedő érdektelenséggel tudom magyarázni, amit elehetne innen a jókedvünk.
_

2009. november 22.

Ellentmondás

"Minden mulandó."
(Rózsa Gyuri)
Ha ez igaz, akkor:

a mulandóság mulandó,
elmúlik a mulandóság és..

minden örök: nem minden mulandó. (ellentmondás)

Tehát nem minden mulandó. Pl: csak a mulandóság nem mulandó.

2009. november 21.

Nekem haza kell sietni

Bizonyos gondolatok terjedése hasonló a vírusokéhoz. Embertől emberig, módosulgatva, néha nagyobb teret szerezve, máskor a véletlentől viszavonulásra, bujkálásra késztetve. Az elképzelhető gondolatok száma mondjuk, végtelen. Vannak köztük bőven túlélő fajták. Olyanok is akik a boldogságot, békét szereretik, olyanok is amelyek a békétlenséget, fejetlenséget.

A gondolatok korlátlan terjedésnek gátja paradox módon maga a gondolkodás. Képessé tesz osztályozni, igazra és hamisra választva szét a partalanságot. Komoly feladat, a legtöbb embernek már induláskor beletörik a bicskája. Azon kevesek, akik életétüket ráteszik, rövidke részeket olvashatnak el (boldogan) a KÖNYVBŐL: (amiben a világmindenség titkát rejti előlünk a legfelsőbb fasiszta).

Terjednek ezeknek a keveseknek elítéléséről szóló gondolatok, pl: a tudósok elzárkóznak az igaz valóságot ismerők tudásától.. Na ez minimum paradoxon, de inkább egy igazi nagy szamárság (finoman szólva). Viszont terjedése szálláscsinálója a bajnak: a szövődmények akár halálosak is lehetnek.

Lehetséges pártalapon dönteni arról, hogy köbgyök kettő racionális szám-e. De jobb, ha átgondoljuk, mi az irracionális.

"Nekem haza kell sietni vacsorázni -mondta Szilágyi.- De azt hiszem, ezen a világon nem lehet segíteni." (Örkény István)
_


2009. november 13.

Két bösendorfer

Fats Waller bemutatja barátját Art Tatumot a klubban. És zongoráznak. Két fiatal zongorista, nem is gondolják hagy a nevüket (na jó, ennyire mélyen) jazz történelembe vési az emlékezet.

Tegnap este két fiatal zongorista négykezesezett az iFben. Különböző habitusú zenészek, mégis vagy éppen ezért örömmel játszanak együtt. Az öröm és a verseny kihallatszik zenéjükből. A "Pincé"-ben hallotta először játszani Pintér Pétert Varga Gábor. Csodálkozott, hogy nem ő az egyetlen Oscar Peterson Sopron kötrnyékén. Az évek alatt aztán (zongora) versenyben (és tanulásban) lettek jóbarátok és duó.

Az orosztanárt az iskolában Pleszkán-nak (a Frigyes papája) hívták és pianínón adta elő pionyér abraszímov esetét a vonattal.

Ma meg Váczi Dániel-Fenyvesi Márton duó.
_

2009. november 11.

Idő

Csak ma néztem meg, mikor volt az őszi napéjegyenlőség. Tudjuk, az egy rövidke pillanat, amikor egyrészt a Nap és a Föld középpontját összekötő egyenes merőleges a Föld forgástengelyére, másrészt az éjszaka és a nappal hossza az egész világon egyenlő (lakossági meghatározás). Szeptember 22-én a nappal 12 óra és 12 perc volt itt Pesten. (21:19 kor volt az a bizonyos volt egyenlőség). Aztán napi egy-két perc csökkenés úgy 25-26-án volt kb 12 óra.

Sok oka van a bonyodalomnak. A leghosszabb bonyodalmat az okozza, hogy a Föld kering a Nap körül és egy nap elteltével már jóval előrébb tart a pályáján. Ettől ősszel úgy látszik, mintha délben lassaban menne előre a Nap mint éjfélkor (amikor persze az aszfalttól nem is látszik). Az Északi és Déli sarkokon más a helyzet, ott kisebb a különbség (és nehezebb a helyi időt megállapítani). Kevés itt a hely, pedig még mondanám...

Házi feladat: van egyáltalán olyan pontja a Földnek ahol 12 óra a nappal akkortájt?
_

2009. november 9.

Birsalma

A birsalma nem az a gyümölcs amit gyerekkorban szeretünk meg. Igaz, hallottam olyat is, aki nyersen is eszi. Kicsit csücsörít hozzá, a szemét meg összehúzza. Viszont készül a birsalmából kompót és birsalmasajt. Sőt elég egy percre betenni a mikróba (a perc hosszát érdemes kipróbálni!) és máris csodás. Hozzá valami fehér ital: na nem aludttej, inkább fűszeres tramini pl.

A birsalma sajt készítése égési sérüléseket okoz, mert ahogy kifő a fölös viz a masszából nagyokat puffog. Ha eltalál éget, ha mellé takaríthatunk. A megoldás a kukta, ahol kevés vizzel fődögél, a befejezés a mikróban, apránként. Fontos, hogy a ragasztót tartalmazó héjat és magokat is belefőzzük és együtt passzírozzuk a mennyiségi gyümölcshússal.

Az iFben a libaheteken bemutatjuk a b verziót.
_

2009. november 7.

Szombat reggeli kalifa

"...a diákmúlt furcsa világába jutunk, tanárok és osztálytársak külön életű kozmoszába, drukkok, csínyek kamasztűnődések, vágyak és gyötrelmek elfeledett tartományába, s a könyv elolvasása után döbbent és káprázó szemmel emeljük fel a boszorkányos lapokról a fejünket, mint az ezeregyéji kalifa, aki míg egy pillanatra bemerítette a homlokát az elvarázsolt víztükörbe, éveketélt át, csodákkal, örömmel és gonddal teljeseket..." Tóth Árpád. Karinthy Frigyes. Tanár Úr Kérem!

"Látod pupák?" (kavics)

2009. november 2.

Dresch-Lukács Duó az iFben

A mai világ rekordokról, katasztrófákról, nagy számokról szól. Legalábbis ha újságot olvasunk... na azt nem, híreket hallgatunk-nézünk az audióvizuális kommunikációs csatornákon. Aztán szerencsétlenkedünk a magunk számaival, sehogy nem akarnak hasonlítani ahhoz ami már számítani látszik. Vagy mégis?

Két nagyszerű muzsikus, eljön az iFbe, ahová legfeljebb 50 ember fér be. Ennek az 50 embernek mondják el azt, amit aznap este a zenéről fontosnak és elmondhatónak tartanak. Jól láthatólag szeretik ami történik, és szeretik azok is akikkel történik. Íme itt hát egy HÍR: szombaton az iFben egy csomó ember jól érezte magát. Dresch Mihály szaxofonozott, Lukács Miklós cimbalmozott a közönség meg hallgatta. Beszélgettek, ettek-ittak.

Sőt: ez egy jó hír.
_