2012. június 24.

iF Bridzs Kávézó

Öt éves az iF, az alapítói szándék szerint kft formában működő vendéglátó ipari vállalkozás: kávézó, snack-bar, hegymászó múzeum. Ez utóbbi meglepheti azt az olvasót aki nem ismerte Babcsán Gábort, az alapítók egyikét. (Gábor hegymászó, amatőr csillagász és költő, nagy fantaszta, az ő ötlete volt a múzeum. Tudott a földön is járni, (a függőleges birodalomban (sziklafalak) különösen szépen mozgott és mozog), felvett egy csomó pályázati pénzt, de a műzeum ügy elhallt).

Számomra hasonlóan meglepő módon tegnapra az iF végleg Bridzs Kávézóvá vált, és rögtön a legjobb Budapesti Klub címet is elnyerte. Jó-jó, tudhattuk volna, szombatonként ugyanis jött egy társaság 12-24 fő, (mindig páros szám) össze- és széttoltták az asztalokat, rövid csendes időszakokat követően élénken vitatkoztak pikkekről és game-ekről, de ittak sok kávét is, szóval részben úgy viselkedtek mintha egyszerű vendégek lennének. Ezeken a szombatokon, ahogy Minarik Ede mosodai kávézós álmodta, Hofi keze alatt LETT EGY CSAPAT. Sőt három -a versenyen három négyes csapattal indultunk (többes szám első személy :-)!) (tizenhárman) és nyertünk. Az iF Budapest Legjobb Bridzs Klubja egy évig az ezt igazoló kupát is birtokolja. Jövőre természetesen megvédjük az elsőséget. A csapat(ok):

A: Kiss Gábor - Tubak Dániel, Bozzai Bence - Kutnyánszky Vera
B: Szigeti István (Bocsika) - Kiss Zsuzsi, Duhi László - Hoffmann Tamás
C: Fischer Katalin - Érsek Zsolt - Érsek Laura, Major Éva - Major András

Itt az iF Dzsezz Kávézó zenekara tusst húz, és nekiesünk Bocsika pogácsájának.
_

Nincsenek megjegyzések: