2014. augusztus 25.

Fekete Sziget


Muhi Andris mondta (augusztus 11-én este az iFben) elragadtatott állapotban, hogy az iF egy Sziget, egy fantasztikus hely, ahol jó lenni, mert jó dolgok történnek, olyanok, amiktől a fogékony vendég elragadtatott állapotba kerül és optimista tervezgetésbe fog az előzőleg még kilátástalannak tartott jövőjével kapcsolatban akár.


Könnyű lenne elhitetni, hogy ez jó vezetőnk (én) jó vezetésének köszönhető és köszönendő. (A gondolkodásnak nevezett tevékenység már oda fejlődött, hogy minden, "B igaz, mert A is az" típúsú állítást tudományos alapon elfogadunk, ha A igaz. A kételkedőkre csak rá kell ordítani, miért, talán nem A?)* 11-én nagyszerű buli volt az iFben, tehát ez mindig így volt és lesz. (A fent említett következtetési sémát némi gondolkodás árán megtalálhatjuk ebben a mondatban.) De valójában a dolgok történnek, ez esetben így:

-Messze a múltban született Fekete Pistinek négy fia, és Ms Ngao Gallnak három lánya.

-Ezek a gyerek zenei képzésben részesültek, tehetségeseknek és szorgalmasaknak bizonyultak.
-Mára a gyerekek kíváló zenészek lettek, a lányok énekelnek a fiúk meg mindenfélét.
-Megbeszéltünk Fekete Pistivel egy szűk családi trió zenélést 11.-re apu, Zoli és Jamal részvételével.
-A családi tanács végül úgy döntött Feketééknél, hogy mind a négy fiú jön, Matyi és István is.
-9-én emilt kaptam, amiben azt kérte egy ismerősöm, hogy ha lehet, valamelyik közeli napon adjunk helyet az Imminent nevű londoni csapatnak, hogy énekelhessenek a közönségnek. Pesten vannak, szeretnek énekelni, ne unatkozzanak, sem ők sem a közönség.
-Megnéztem az Imminent videóit. Elragadott.
-De minden alkalmas este volt koncert azon a héten.
-Itt kellett egy ötlet, beavatkozás a bölcs vezető által. Kitaláltam, zenéljenek együtt a Feketékkel. A Fekete család nyitott, improvizatív muzsikus család (még a következő számról is helyben egyeznek meg, ha sikerül), rábeszélem őket, vegyék be a lányokat. Úgy lett.
-Megérkezett a három lány, az anyuka és rokonok, és megérkeztek a Feketék.


A többi a CSODA, amiről a Muhi beszélt, meg a képek itt. Az egy véletlen, hogy minden zenész fekete volt, vagy így vagy úgy. Gyertek az iFbe!

*A helyes következtetés pl. így szólna: ha A igaz állítás, és az A-ból következik B is igaz állítás, akkor B is igaz. A közepét ki lehet hagyni, de úgy nem jó a szabály, politikusok bátran alkalmazhatják. Abban a formában is használják, hogy B igaz mert A, de A hamis. Ez sem rosszabb, mint ha A igaz lenne, ugyanannyira helytelen.
_

Nincsenek megjegyzések: