Juhász László VONAL-KÓD: Eifert János megnyitó szövege

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

További képek a facebook-on

Látom, néhányuknak meghívó van a kezében, amelyben az olvasható, hogy ma este Miroslav Jovancic festőművész nyitja meg Juhász László „Vonal-Kód” című kiállítását, zenével közreműködik Miroslav Jovancic Mika és Bakos Árpád. Közlöm Önökkel, hogy „műsorváltozás” történt, amit én is csak másfél órával ezelőtt tudtam meg. Önök előtt most nem Miroslav Jovancic áll (ő most lerobbant gépkocsijával a szerb-magyar határ közelében rostokol), hanem Eifert János, aki már évekkel korábban nyitott meg egy Juhász László-kiállítást, és a képeit jól ismeri. A meghívóban jelzett zenészeket pedig Pagonyi András harmonikaművész helyettesíti, hallhattuk, nem is akárhogyan. 

Engedjék meg azonban, hogy ma este itt az iF Kávézóban, ahol egyébként kitűnő ételeket, italokat és amint a kezemben tartott korsóból következhet, jó söröket is kaphatunk, inkább az amúgy is gazdag menüt tovább bővítsem: a parajkrémleves füstölt sajttal, rántott camambert burgonyapürével és erdei gyümölcs szósszal, barackos túrótorta ribizli öntettel, bolognai spagetti, gesztenyepüré mellé kerüljön fel Juhász László „Vonal-Kód” c. kiállítása. Hm… Vonal-Kód… A kiállítás címéből következhetne, hogy akár kódleolvasó estet is tarthatnánk, de azt hiszem, ezt nyugodtan elhagyhatjuk. Persze, a helyes értelmezés végett „tudományosan” is körül kell járni a témát. A wikipedia lexikon szócikkéből tudható, hogy a vonalkód olyan gépek által optikailag leolvasható kód, amelynél különböző vastagságú függőleges sötét vonalak és világos közök meghatározott váltakozása fejezi ki az információt. A vonalkód jelképekkel megjelenített, azonosító számok lehetővé teszik a gépek számára az elektronikus leolvasást, amely segíti és gyorsítja az információ áramlását a bolti pénztáraknál, raktári átvételnél, illetve minden olyan helyen, ahol az üzleti folyamatokban szükséges. Juhász László képeinél a Vonal-Kód azonban teljesen mást jelent. A leolvasásuk sem fényceruzák, kézi- vagy pultba épített szkennerek, valamint lézerpisztolyok segítségével történik: képeit a szemünkkel „olvassuk”, és az agyunkkal „értelmezzük”. Juhász László nemcsak megörökíteni, hanem értelmezni akarja a valóságot, kiszűrni a lényeget és megragadni a szépségét mindannak, amit elfed előttünk első látásra az információs ingerek gazdagsága. Dokumentarista és egzisztencialista is egyben: képeinek filozófiája a fények és árnyékok, mozdulatok és mozgások világából jól kiolvasható. A kompozíció tökéletességére törekszik, letisztult formákra és vonalakra bontja, egyszerűsíti a körülöttünk lévő világot. Távol áll a merev, akadémikus formáktól: lüktető, élettel teli játékai mégis komoly mondanivalót hordoznak.

A képei elemzése mellett még elmondanám, hogy Juhász László (1952-) gépészmérnök és középiskolai tanár, a volt Jugoszláv Köztársaság jóléti rendszerében, az 1970 –es évek végén kezdett el komolyan foglalkozni a fényképezéssel. Szabadka virágzó kulturális forgatagában elmerülve, festőkkel, szobrászokkal, színházi emberekkel körülvéve szívta magába az inspiráló szellemi légkört. Számos rangos nemzetközi FIAP kiállításon díjazták képeit (Spanyolország, Bulgária, Jugoszlávia, Lengyelország, Korea, Luxemburg, Franciaország). Ösztöndíjasként Salzburgban és Plovdivban járt. A tudása és tehetsége mellett ezek a tapasztalatok és elismerések teszik igényesebbé, amit az itt látható képeiből „kiolvashatunk”. Mester és művész egyben, amit rendkívül érzékletesen jelez művein keresztül.

A kiállítást megnyitom.” (Eifert János)

Bűvésztrükk (Juhász László fotói az iFben)

A bűvésztrükk definíciójába belefér, hogy a bűvész (fotóművész) lefényképezi azt amit mi is látunk, de a kép olyan, amit addig nem láttunk. Ilyenek például Juhász László velencei képei. Jó, láttuk a vizet és láttuk a gondolákat is. Ki is pipáltuk a látványt azzal, hogy felcimkéztük a közhellyel: laguna, gondola, romantika, japán turista és mentünk tovább galambot nézni a Szent Márk téren. A "képet" meg akkor látjuk meg, amkor Laci megmutatja egy bekeretezett fényképen a falon.

De most nem erről a trükkről van szó, és hogy tovább csigázzam, nem is arról, ahogy egy kép előhív (passzol a fotókiállításhoz a szó) egy érzést, elmosódott, feje sincs nő a lépcsőn, de ha ránézünk a képre, zúdul ránk az életkedv, emlékek. (Ellenőriztem, nem csak a férfiaknak tetszik a kép).

De van egy kép a kiállításon, ami elsőre semmi "művészi" érzést nem kelt. Ha alaposabban, közelről megnézzük, háromszáz hasonló szivet látunk. Egy meditációs gyakorlat fogalmazódik meg bennünk: egyenként nézzük meg őket. Persze hamar elszóródik a figyelmünk. A kép történetére ugrunk: a QR kód 300 apró fotóból áll össze. Laci a házában, a gang korlátjának évtizedek alatt elrozsdásodott fém díszítőelmeit egyenként lefotózta, aztán hosszan elszöszmötölt a képekkel. Így lett belőlük ez a  QR kód. A trükk a huszonegyedik század csodája: a telefonomnak megmutatom a kódot, és a buta okostelefon reagál, egy csomó másik Juhász képet mutat. Bárki kipróbálhatja itt is (persze a QR kód olvasó appot előtte el kell indítani). Nem győzök betelni vele,  újra és újra megnézem: működik.

Gyertek az iFbe, megint egy csodás kiállítás, és a szokásos: étel-ital, zene.

_