Hozzászólás weboldalról: Álmodta és hozzászólta V.Z.
Az iF teraszán ültem, és a világ legízletesebb, frizálával tűzdelt, besáliás kalákában érlelt, frettyói simárkában furtyantott pithpangos békacombot ropogtattam (mellesleg, ez a menü tétel kergette a Gundel tulajdonosát a mardosó szégyenében elkövetett öngyilkosságba – az ő étterme soha, soha nem volt képes eme ínyencségnek a receptjét megszerezni) amikor egy régi ismerősöm huppant le mellém, akinek véletlenül éppen ugyanaz a neve, mint a konyhájáról híres, trendi, gurmandok és dzsesszrajongó bridzsező hegymászó matematikusok körében népszerű étteremnek, ahol lakomáztam: If. Igen csinos, és mesterien formázott szalmakalapban volt, szalmakalapján hatalmas briliáns kalaptű ékeskedett. Szemét motoros szemüveg védte, a legelegánsabb, s kétség kívül, a legdivatosabb márka. Motorversenyzőkön látni ilyet. Sötétkék blézerben pompázott, s sárga selyem csokornyakkendőben, kicsiny, zöld tüllszoknyáján meg-megcsillant a Ráday utca kora délutáni napsugara. Futballisták által preferált lábszárvédőt viselt, és talpát lila csíkos strandpapucs koronázta.
"Nagyon szeretem ezt az éttermet,” jelentette ki, ”bár egy kissé a bolond lányra emlékeztet.” Kérdőn néztem rá, mire készséggel folytatta. "Hát a Mátyás-féle bolond lányra, te lügér!” Zajos német csapat közeledett, s letelepedett a teraszra. Hangosan énekeltek valami bajor nótát, de a pincér csak nem jött, pedig kettő is volt, mindketten nagyon el voltak foglalva: a frakkos pincér a fürdőruhás pincérrel sakkozott, s mellettük egy mezítlábas, maszatos ruhás, csapzott hajú öregember egy csapat művész külsejű (festők lehettek, a mappáikból ítélve) alakkal alkudozott, a punk csapos pedig egy sérültet ápolt. Köröskörül modern festmények éktelenkedtek, s hullámpapír málladozott a falról. A terem közepén csinos kétágú létra állt. A zongorán valaki valami fantasztikusan varázslatos jazzt játszott, s mellette egy öregedő norvég fújta a szaxofont, de senki oda sem hederített. "Ez az ürge nagyon hasonlít a Garbarekre,” mondta kiváló barátnőm, "bár nem hallom jól, a németek olyan hangosan énekelnek.” "Mi van a bolond lánnyal?” kérdeztem. "Hát az is ilyen volt: jött is, nem is, hozott is, nem is, fel volt öltözve, meg nem is. Ez az étterem, minden akar lenni, mindenkinek, egyszerre.” "Na,” mondtam neki már erre, "hát te meg szépen fel vagy öltözve, mondhatom.” Ebben maradtunk.
_
"Nagyon szeretem ezt az éttermet,” jelentette ki, ”bár egy kissé a bolond lányra emlékeztet.” Kérdőn néztem rá, mire készséggel folytatta. "Hát a Mátyás-féle bolond lányra, te lügér!” Zajos német csapat közeledett, s letelepedett a teraszra. Hangosan énekeltek valami bajor nótát, de a pincér csak nem jött, pedig kettő is volt, mindketten nagyon el voltak foglalva: a frakkos pincér a fürdőruhás pincérrel sakkozott, s mellettük egy mezítlábas, maszatos ruhás, csapzott hajú öregember egy csapat művész külsejű (festők lehettek, a mappáikból ítélve) alakkal alkudozott, a punk csapos pedig egy sérültet ápolt. Köröskörül modern festmények éktelenkedtek, s hullámpapír málladozott a falról. A terem közepén csinos kétágú létra állt. A zongorán valaki valami fantasztikusan varázslatos jazzt játszott, s mellette egy öregedő norvég fújta a szaxofont, de senki oda sem hederített. "Ez az ürge nagyon hasonlít a Garbarekre,” mondta kiváló barátnőm, "bár nem hallom jól, a németek olyan hangosan énekelnek.” "Mi van a bolond lánnyal?” kérdeztem. "Hát az is ilyen volt: jött is, nem is, hozott is, nem is, fel volt öltözve, meg nem is. Ez az étterem, minden akar lenni, mindenkinek, egyszerre.” "Na,” mondtam neki már erre, "hát te meg szépen fel vagy öltözve, mondhatom.” Ebben maradtunk.
_
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése