Bakelitről szól a jazZportré

Robel Teklemariam etióp, monomániás sífutó. Sífutó, dacára annak, hogy etiópul nincs is szó a sífutásra*. Sífut, mert imádja a sífutást és a versenyzést. Dacára, hogy nem nyer versenyeket, sok örömet szerez példájával másoknak is (nekem pl).

Kalocsai Ricsi monomániás fotós, a fényképezésről szól az élete. Imádja a fényképezést és a képeket. Abban is hasonlít Takleriamra, hogy sok örömet szerez az embereknek mániájával (többet mint Takleriam, Ricsi nagy fotós ugyanis). Jó nézni a képeit. "Aha" élményt nyújtanak, olyasmit látunk meg, amire azt mondjuk "aha, tényleg, észre sem vettem, hogy ez ilyen király kép lenne". Például Dresch Misi fehér mokaszinja vagy a Técsői Banda a borospohárban tükröződve. A muzsikálástól feszült arcok, a hangszereket érintő kezek, a zenére kész vagy éppen megszólaló hangszerek, a széles perspektívájú totálok a padlóról vagy a padlásról, mind aha, láttam, most már el sem felejtem.

Amit eddig írtam azt tudtuk a kiállítás előtt is. A kiállításhoz a képek közös fellépésén túl Ricsi még egy csavart hozzátett: játékos ötlet, de nagyon jól sikerült: régi bakelitlemezekre ragasztotta fel a fotókat. (A képek Pintér Jóska által tervezett borítóban megvásárolhatóak). Zenés a kávéház a sok portrétól. Köszönjük Ricsi.

*ha hinni lehet annak a forrásnak, ahonnan ezt veszem. Ez itt nem egy doktori disszertáció, ezért nem a szakma megbízható nagyjaitól másolok, de itt a forrás.

Nyár, piac, optimizmus

Amikor megláttam Kalocsai Ricsi lesifotóját Vikiről (aki a világ második legjobb kecskesajtjait gyártja a Bácshegyen) arra gondoltam, hogy télen lesz igazán ütős ez a kép. Hát itt van(nak).

A történet: Mire Ricsivel kiértünk a piacra Vikisajt már kevés volt. Szokás szerint Viki hamar eladta a sajtokat (40 kecske egy heti termését elkapkodja az egészségesre vágyó közönség, de marad azoknak is akik a jót szeretik és korán kelnek). A boltot tehát bezárta Viki és a fiúkkal rágyújtott egy sörre. Fáradtan is kecsesen tartja a sörösüveget, ezt Barna taníthatta, aki sokáig egyik reklámarca volt a Borsodinak. De dreherrel is tudja.

Tanulság: A piacot szeretjük, mondjuk a sok ökörséget de közben süt a nap, szól a zene, a gyerek hintázik, a kecske napozik, méregetjük vásároljuk az egyetlen jó, sőt legjobb, eredeti, házi-kézi, magyar, ős egészséges, bio... dolgot, bosszankodunk a bosszankodni valón, de béke van. Nem is lenne semmi baj, csak a piacvezetők ne akarnák önzően (ránk) kényszeríteni a tutit. A tutit ugyanis senki sem tudja, de inkább lesz, ha hagyják menni dolgokat.

Fontos: Az iFben (télen) Ricsi fotók, kecskesajt, zene, optimizmus ha (iff) bejöttök.

_

Édes üzenet a bóvliból

Tudományos következtetés, hogy a Fitch értékelése után a Ráday utcában nőnie kell a desszert fogyasztásnak. Ugyanis nem csak a bóvlisták kerültek bóvliba, hanem válogatás nélkül berántották az egész utcát, sőt. Vigaszt az édességben lelheti az újdonsült frusztrált, (hagyjuk az alkoholt a desszert utánra).

Szilveszterkor kóstoltuk először a M.E.ster üzenetét, (Ricsi fotós volt a másik teszt alany). Elégedetten mosolygott egy ideig, aztán előkerült a három kilós canon fényképzőgép, erről az élményről kell egy fotó. (Tessék észrevenni a zuhanó málnacseppet a kép felső sarkában)! Osztatlan siker a "fehér és fekete csoki mousse randevúja a sült almás pezsgőkrémmel": az újévi kijózanító forint esésig fenntartotta a jókedvünket.

Most nem írunk receptet, teret adunk inkább a kreativitásnak. Szóval a csoki mousse a tejszínhabba ügyesen belekevert csoki. A fehér csokishoz mi tettünk narancsot, a feketéhez málnát. A sült almás pezsgőkrémet a nevéből ki lehet kisérletezni. A málnát nem írtuk bele a névbe, az már olyan hosszú lett volna, mint a "Na mi úlság Wagner úr" hajónévben, ha még azt is hozzá írjuk, hogy "ezer éve nem láttam józanul". Ha nincs kedvetek összemaszatolni sok edényt, vagy össze akarjátok hasonlítani az iF desszertet az otthonival, gyertek az iFbe (múlt szilveszterkor, vagy a következő borvacsora heteiben).
_

M.E.ster és a faragás

Heti kérdés: megy-e a világ attól előbbre, ha az étel gondosan van tálalva? Megosztott a világ. Ha a nyers húsból a lakoma elkészítésének módja a nyereg alatt történő puhitás, feltételezem a tálalás fő szempontja nem az esztétikai élmény bevonása az étkezésbe. Az elkészítéshez szükséges lovaglással megtett távolság az étvágyról gondoskodik, a finomkodás pedig ellene dolgozik a másnapi hátranyilazással történő öldöklésnek.

Az Elbrusz nevű hegycsúcs mászásakor a Prijut 11 nevű menedékházban együtt táboroztunk egy svájci csapattal. Nekünk ez az úrias társaság reménytelennek tűnt. Nem tudtak alkalmazkodni a hegyi körülményekhez. (Az aluminium boritású házban éjszaka a termoszban csonttá fagyott a tea, nappal is sötét volt és hegyibeteg szédelgés). A svájciak alufólián terítettek és mindenféle színes (liofilizált) ételeket ettek késsel villával, szépen közösen, nevetgéltek, kvaterkáztak. Mi, vídia csávók, félig a hálózsákba bújva benzinfőzőn olvasztgattuk a havat a hátizsák alján porított leveskockát majszoltuk, és csodáltuk erőmutatványunkat. A svájciak másnap megmászták a csúcsot és elvonultak, mi még egy hétig ostromoltuk az Elbruszt, majd csekélyke sikerekkel elpucoltunk. (Az igazság úgy teljes, hogy következő tavasszal, kevésbé nagyképűen, kulturált körülmények között megmásztuk a csúcsot sőt a Kazbeket is, és jót síeltünk lefelé).

Tálaljunk szépen, beszéljünk udvariasan, éljük át a művészit és higgyünk a szakembereknek. M.E.ster, ahogy a neve és pl. a sült almás pezsgőkrémmel tálalt csoki mousse-ja is bizonyítja szakember. Éveket szánt arra, hogy megismerje az alapanyagokat, a fűszereket, a főzési, sütési stb. technikákat, a különböző kultúrák étkezési szokásait, és ezek alapján kialkítsa saját stílusát. Megtanult zöldséget faragni. Precíz szerszámokat szerzett és pillanatok alatt improvizálja a cukkini rózsát. Az igazi jazzkedvelők látják is a művészi utalást. Én így tenném a nagykövet asszony asztalára, nyereg alatt nem puhul (az usa husa).
_

Hihetetlen

Azt hiszem, hogy az utóbbi időben a leggyakrabban használt szavunk a hihetetlen. Jó napot kívánok, hihetetlen...

A beszélgetésben később ismétlődik a hihetetlen, ugyanis a paradoxonok nem hagynak nyugtot. A hihetetlen (önmagára (is) utaló kifejezés) paradox. Ha pl. akit meg akarunk győzni nem hiszi, akkor nem arra gondolunk, már hiszi, mert ami hihetetlen azt persze nem lehet elhinni, hanem arra, hogy jobban meg kell győzni, higgye, hogy nem hiszi (és majd ha akkor nem hiszi akkor már hiszi?)

Szóval a hihetetlen inkább érzelmi közlés, kényelmetlenül érint a szokatlan. Nem tudunk mit kezdeni vele. A szokatlan nem hihetetlen, a tényeknek ugyanis hinni kell. A relativitás elmélet eleinte hihetetlen volt, mostanra megszoktuk. Hiszünk benne, ami nem jelenti azt, hogy tudjuk miről beszélünk. Mert azt, hogy nincs (abszolút) idő, meg az egyenes görbe, azt azért nem hisszük. A kvantumok meg aztán már annyira hihetetlenek, hogy szavunk sincs rá, a kvantum ugyanis semmire sem hasonlít amit tapasztalunk. Még az MTV hiradójára sem, pedig az sem hasonlít semmire, ami a valóságban létezik.

A legjobb amit a hihetetlennel kezdhetünk, hogy gondolkozunk. A hihetetlen megfutamodik a gondolat elől, ezért is utálják ezek(...) azt aki gondolkozik. Egyébként is, gondolkozni jó, és sok drága kávét meg lehet inni közben az iFben.
_