A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiállítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiállítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 6.

Kelemen Sándor megnyitója

Kelemen Sándor, Kézdy Luca, Gábor Béla
Kézdy Luca – Gábor Béla: Képekre hangolva c. kiállítás – iF Cafe


Mobilfotó kiállításon vagyunk, és ma már egészen természetes számunkra, hogy a telefonunkkal fotózunk, de emlékszünk mindannyian, hogy nem volt ez mindig így. 
Az első kamerás mobil prototípusát Philippe Kahn készítette el még 1997-ben, és ennek segítségével örökítette meg lányának születését. Az első kereskedelmi forgalomban is kapható kamerás  mobiltelefon pedig egy Samsung készülék volt, mely 2000. júniusában Dél-Koreában mutatkozott be. 1 MB-os memóriájában 20-26 kép fért el.

Az Index egy 12 évvel cikkében például a következőket olvashatjuk az újdonsággal kapcsolatban: 
A kamerás telefonok hatalmas sikert arattak a Távol-Keleten, sőt az új mobilok lenyomták már a kézi számítógépeket is. Nálunk eddig néhány ezer készülék kelt el, egy felmérés szerint az MMS nem döntő szempont az új telefont vásárlók körében. Ugyanakkor Magyarország lehet az első a világon, ahol bármelyik szolgáltatótól bármelyik másikhoz lehet ilyen üzeneteket küldeni. Szaúd-Arábian betiltották a kamerás telefonokat a kandikamerázás miatt. Japánban exponáláskor megcsörrenő készülékeket kezdtek gyártani. Több országban, így Szingapúrban, Kínában, Írországban, Skóciában, Japánban, és Dubaiban a kamerás telefonokat kitiltották a kormányhivatalokból, uszodákból és iskolákból.

Tehát ez volt a kezdet. Mára a kamerás okostelefonok révén a mobilfotózás népszerűsége óriási méreteket öltött. Például míg az Instagram indulása utáni első évben összesen 150 millió képet töltöttek fel a szolgáltatásra, mostanra ez a szám napi 60 millióra emelkedett. A mobilfotózás terjedésében több tényező is szerepet játszik: a képalkotási folyamat gyorsasága, az élmények azonnali megosztásának lehetősége, aztán rengeteg kép készíthető, melynek csak a memóriakártya mérete szab határt, az egyre jobb minőségű képek rögzítésére képes kamerák, a könnyen kezelhető, sokszor már a telefonba beépített szűrőprogramok, melyek megfelelő használata nagyban növeli a sikerélményt. 

Ha a képtörténetet korszakolni próbáljuk, elmondható, hogy a kézzel készített képek  –  a grafika, a festészet korszaka – majd az optikai képek  - vagyis a fotó és a film ideje - után a jelen elsősorban a digitális képekről szól, amikor látványt számjegyek sorozataként tároljuk és a megfelelő technikai apparátus segítségével kezelhetjük, manipulálhatjuk. Az ipari méretekben zajló képalkotás révén digitális képek millió keletkeznek, alakulnak át és tűnnek el nap mint nap. 

Talán nem tűnik túlzásnak az a megállapítás, hogy mára pedig eljutottunk addig, hogy a valóság mélyebb értelmezése, átgondolt megjelenítése helyébe a néző vizuális lehengerlése, és ezzel együtt érzékeinek, gondolatvilágának manipulálása lépett. 
Tillmann József Attila filozófust idézve: 
„ Ahogy a képáradat végigömlik a köztereken és a magánszférákon, úgy lapul el a képérzékelés. A tekintet nem tud elmélyülni a képben, nem tudja bejárni és képzeletben újrateremteni mélységeit”.

Ahhoz tehát, hogy a fától meglássuk az erdőt, olyanokra van szükség, akik azon túl, hogy a technikai tudás birtokában vannak, hitelesen és ihletett módon készítik el képeiket. Hitelességen itt nem a fénykép valósághűségét értem, hanem azt a gondolati, érzelmi tartalmat, amivel egy kép jelentésteli felületét szemlélve találkozunk. 

A technikai tökéletesség, tudjuk jól önmagában nem sokat jelent – minden az interpretáción múlik.  Nincs az a gép, nincs az a program, ami az alkotóképesség és az érzelmek terén az ember helyébe léphetne. A lényeg mindig az, hogy a fotósnak van-e érvényes közlendője a többiek számára? Megvan-e a tartalmi mélysége, látványbeli sűrűsége a képnek? Megvalósul-e valamilyen kölcsönhatás a kép és nézője között? 
A jó fotó – legyen az portré, természetfotó, sajtófotó vagy éppen reklámfotó – kiragyog a környezetéből és esztétikai élményt nyújt. Ezzel együtt úgy vélem, hogy nagyon nehéz helyzetben van korunk fotósa. Az elmúlt másfélszáz év során szinte mindenről készült már kép: az űrből is rátekinthetünk a mikrokamerák a sejtek világát pásztázzák, rengeteg az ikonikussá vált beállítás és rengeteg a klisé. 

Azzal, hogy Kézdy Luca és Gábor Béla fotói a telefon vagy a számítógép memóriájából kinyomtatva a falakra kerültek, az alkotók kinyilvánították: többet akarnak mondani a képeikkel, minthogy egy-egy felvillanás legyenek a facebookon.

Luca elsősorban a természetet, az erdőket, mezőket, réteket fényképezte. Ahhoz a régi képzőművészeti tradícióhoz kapcsolódik témaválasztása, ami valamikor az 1800-as évek elején indult el az angol tájképfestészettel, folytatódott az impresszionistákkal és azóta is tart a festészetben és a fotóművészetben egyaránt. A természeti szép fokozott érzékelése, és az ez iránti vágy az egyre hatalmasabb méreteket öltő városiasodás vonzataként és ellenhatásaként jelent meg. A táj, a természet a maga változékonyságával, kimeríthetetlenségével, az emberi életnél sokkal tágasabb dimenzióival a teljesség felé mutat. A természeti tájjal való kapcsolatunk örök, elválaszthatatlan, szinte genetikusan mély. 
Befolyásolja képzeletvilágunkat, érzelmeinket, hangulatainkat, gondolatainkat. A külső természet így alakítja az ember belső természetét. Az ősz melankóliája, egy ellenfényben megjelenő erdőrészlet titokzatossága, a ködös, párás reggel atmoszférája mindannyiunk tapasztalata. A természetben végső soron -  Petrovics Elek művészettörténész szavaival – a mindenség egész költészete tükröződik.  E közös tájélményt jelenítik meg intuitív módon Kézdy Luca fotói, melyek egyszerre tűnnek spontánnak és megkomponáltnak. A zsebben lapuló mobil kiválóan alkalmas „az alkalom szüli a jó képet” koncepció megvalósítására, de ez csak a megfelelő látásmóddal, vizuális érzékenységgel együtt működik. 
Luca fotói a természet tiszteletét, szeretetét, valamint a fotózás, a képalkotás örömét egyszerre hordozzák, így minket is könnyen megérint a képein megidézett tájak varázsa.

Gábor Béla fotóin a táj már az urbánus tereket jelenti. Képein az emberre elsősorban építményei utalnak: a lépcsők, a korlátok, az ablakok, a falak, az oszlopok, az épületek sziluettjei és az 50-es évek tipikus lakótelepi szobrainak torzói. A természet a parkok korlátai közé van szorítva, de érezzük erejét – az emberi jelenlét gyengülésével a vegetáció bármikor átveheti az uralmat. Fotóinak különös időtlenségét Béla részint a technika nyújtotta lehetőségek, a különböző szűrők, képszerkesztő programok értő használata révén éri el. A sárgás-barnás-szürkés színekre hangoltság, az elmosódó kontúrok, a homályba vesző hátterek, az egymásra exponáltság, az esetlegesség érzetével játszó képszerkesztés révén saját univerzumot teremt. Önmagában ugyanis egyáltalán nem fotogén egy közúti jelzőlámpa, egy kopottas lépcsősor vagy egy magára hagyott park. Fotóinak hatása rejlik, hogy a megszokottat, a hétköznapit, azt, amire fel sem figyelnénk, új fényben, más minőségben tárja elénk. Egy hagyományos fényképtől azt várjuk, hogy egy az egyben tükrözze vissza a látványt, Béla fotói viszont a grafika, a festmény jegyeit hordozzák. A kör bezárult. A digitális kép mögött számjegyek sorozata rejlik, a város hétköznapi arca mögött festői szépség, az idő mögött pedig az örökkévalóság. Béla a primer látvány mögé, a dolgok mögé néz, vagyis oda, ahonnan a belső képek erednek. 

Összegezve a kétféle alkotói hozzáállást. Luca fotóival a fények, a színek, az árnyékok kifejezőerejére építve a természet független, önálló szépségére reflektál, Béla pedig olyan fiktív világot teremt, melynek a mobillal felvett látvány csak formálandó nyersanyaga. 

Úgy gondolom, hogy Luca és Béla kiállított munkái sok izgalmat, élményt tartogatnak mindannyiunknak,  gratulálok a művészeknek. 

                                                                                                            

Kelemen Sándor 

2015. április 30.

Gondolatok egy kiállítás margójára


Lehetséges kezdetek, a végzetek felől közelítve


Kéri Rita: INITIA  – „Lehetséges kezdetek.
Képek, amelyek különféle jövőkhöz vezetnek”
IF Cafe 2015.04.20. hétfő 18 óra

„Mostan színes tintákról álmodom…Kiszínezném vele az életem.”

Kedves barátok, érdeklődők,

Nagy öröm számomra, hogy egy valódi kezdet kezdetén találkozhatunk. Kezdetek, mellékutak és mellékzöngék kibomlásának, kiteljesedésének szakait nézhetjük végig most az If kávézó falain. 

Külön öröm, hogy mindezt Kéri Rita képei kapcsán tehetjük meg. Rita, akit valószínűleg mindannyian ismerünk és szeretünk, egy sokáig titkolt, mostanra nyilvánossá érett szenvedélye kapcsán nyílik most alkalmunk a találkozásra a képekkel, Ritával és egymással.  

Az est szóljon Ritáról és az alkotás öröméről, melyet most kiegészít a megosztás, a mi részünkről pedig a befogadás öröme. 

A lehetséges kezdetek képei, szétszórt és összefésült darabok, foszlányok, utak, kísérletek, belekezdések, zárójelbe tett bekezdések, tévedések, belátások, magára hagyások, újrakezdések, melyeket számtalan módon egymásba fordítva, fejezeteket, szakaszokat átugorva lehet olvasni, innen oda, onnan ide. Fejen állva, bukfencet vetve, meglátva bennük és megteremtve az élet értelmét adó játék valódi örömét.

Konfrontációk, válogatott finomságok, egyensúly kísérletek, improvizációk, absztraktok.  A képek értelmezhetőek egy posztmodern töredékes elbeszélés darabjaiként, egymáshoz nem kapcsolódó individuális, mégis fürté összeálló szőlőszemekként, egy szakaszokban elbeszélt, részlegesen kidolgozott modern történet szilánkjaiként, vagy szabadon, ahogy tetszik. 

Rita ma itt festőként debütál, de személyiségének ismerős vonásai áttűnnek a könnyű akvarell és súlyos olajképek szövetén. Egy elemző, analizáló matekos és egy pszichológus elme kisülései, reflexív és önreflektív játékai. Tündöklései és apró bukásai, majd soha fel nem adó újrakezdései. Egy befejezetlen, önmagát kereső és megteremtő erős nő életútjának (vízben)tükröződései, meghasonlásai és személyiségének ragyogásai.

Kívánom Rita, hogy a 2012 óta tartó szenvedély további utakat találjon magának, amelyek különböző pozitív jövőképeket tárnak elénk. 

Fogadjuk Rita képeit nagy szeretettel, kívánom minden jelenlévőnek, hogy a teremtés élményét vigye haza és otthon foganjon belőle egy egész életre elegendő inspiráció, bátorság az alkotáshoz és önmagunk ilyen módon való megismeréséhez, feltárásához. 

Myat Kornél

2012. október 21.

FoTo-novellák


Nehéz műfaj: ránézésre minden eldől. Persze lehet egy képet nézegetni sokáig, érdemes is olyikat, ahogy a jó novellát is érdemes olvasgatni. A szimpátia viszont első látásra eldől.

A hangszerét szállító angyal és azon huncutul klimpirozó puttó azonnal átmelengeti a lelket. Ezt a pillanatot nagyon elkapta a Zsófi. A fotó közvetlensége miatt azt hinném (ami valószínűtlen), hogy a kép  valóban cimbalom szállítás közben készült. De az is valószínűtlennek látszik, ami szerintem a valóság, hogy a szereplőkhöz kitaláltak egy történetet, a fényeket és a hátteret elrendezték, a kellékeket, ruhákat gondosan megválasztották és néhány próbálkozás után elkattintották a képet. Azért valószínűtlen, mert ha így lenne, és nem lenne nagyon profi a fotós, az angyal mosolyán, vagy Rózsa mozdulatán látszana valami mesterkélt.

Most jöttem rá a titokra: a képen a szereplők saját magukat alakítják, a fotós pedig nagyon jól lát, képzel és ír fotónovellát. (Ld. még "Berlin felett az ég". Nem is tudom, hogy jön ide, de nem baj.)

Raffay Zsófia "Zenészportrék" c. kiállítása az iFben. A képen Farkas Rózsa és Balogh Kálmán cimbalom művészek.
_

2012. január 25.

Bakelitről szól a jazZportré

Robel Teklemariam etióp, monomániás sífutó. Sífutó, dacára annak, hogy etiópul nincs is szó a sífutásra*. Sífut, mert imádja a sífutást és a versenyzést. Dacára, hogy nem nyer versenyeket, sok örömet szerez példájával másoknak is (nekem pl).

Kalocsai Ricsi monomániás fotós, a fényképezésről szól az élete. Imádja a fényképezést és a képeket. Abban is hasonlít Takleriamra, hogy sok örömet szerez az embereknek mániájával (többet mint Takleriam, Ricsi nagy fotós ugyanis). Jó nézni a képeit. "Aha" élményt nyújtanak, olyasmit látunk meg, amire azt mondjuk "aha, tényleg, észre sem vettem, hogy ez ilyen király kép lenne". Például Dresch Misi fehér mokaszinja vagy a Técsői Banda a borospohárban tükröződve. A muzsikálástól feszült arcok, a hangszereket érintő kezek, a zenére kész vagy éppen megszólaló hangszerek, a széles perspektívájú totálok a padlóról vagy a padlásról, mind aha, láttam, most már el sem felejtem.

Amit eddig írtam azt tudtuk a kiállítás előtt is. A kiállításhoz a képek közös fellépésén túl Ricsi még egy csavart hozzátett: játékos ötlet, de nagyon jól sikerült: régi bakelitlemezekre ragasztotta fel a fotókat. (A képek Pintér Jóska által tervezett borítóban megvásárolhatóak). Zenés a kávéház a sok portrétól. Köszönjük Ricsi.

*ha hinni lehet annak a forrásnak, ahonnan ezt veszem. Ez itt nem egy doktori disszertáció, ezért nem a szakma megbízható nagyjaitól másolok, de itt a forrás.


2011. szeptember 29.

Dömsödi Zsolt, a szörnyek és Alphonse Mucha

Az ovónéni behivatta a papát és diszkréten, de határozottan arra buzdította, hogy Zsoltit vigye pszichológushoz mielőbb. A gyerek ugyanis napocska rajzolás órán is szörnyecskéket sőt szörnyeket rajzolgat. Így van ez ebben a mi világunkban, szörnyet és szörnyűséget nem rajzolunk, főleg nem engedünk rajzolni, csináljuk aztán le- és eltagadjuk.

Senki nem ment pszichológushoz, hacsak az ovónéni nem (a történtek alapján leginkább neki meg a politikának kéne). Zsolt nem szokott le a szörnyek rajzolásáról, de grafikus lett, megismerte, többek között Alphonse Mucha művészetét, akiért rajong. Ez a rajongás felfedezhető az iFben (is) kiállított posterein, amik általa kitalált horrorfilmek igazi plakátjai, illetve Romhányi mester verseihez készültek. Azt hittem, rosszul hallok, amikor Herbszt László tanár úr megnyitóján ezt a Muchás gondolatot fejtegette. Azok a gyönyörű nők Alphonse képein, hogy jönnek az ijesztő véres horrorvilághoz, kérdem én. Vagy olyat, vagy ilyet, de egyszerre?

Nagyonis romantikus-szecessziós plakátok ezek, a megfejtésért (is) érdemes az iFbe ellátogatni. Meg van lumen (frissen pörkölt) kávé pl.
_

2011. április 20.

Szóljatok, szóljatok a közös képviselőnek!

Bori alumínium húsklopfolóval szöget üt ugra-bugra beszédű képe keretébe, táncikál mantrákat szövegel. Rodin múzeumbeli sétáján mi más jut az eszébe: az onnan nézvést messze keleti kultúrkör paradoxona, a rönkön ülő, gondolkodó turulszobor (festmény.) "Ha mindenkinek nyuszifüle van, akkor az demokrácia vagy diktatúra?" latolgatja az ősmadár, ettől biztos elindul az emésztése. Nem gondolta volna, hogy ezer év alatt ilyen bonyolult lesz az élet. Bori gyerekei földtengelyű koronában és turbánban ülnek a repülő szőnyegre. Mama mosogat a konyhában, ez az idilli választás, besüt a nap a lakótelepre.

Lassan kéne történjen valami jó, mert nincs igazság a földön, dön, dön. Szóltam a közös képviselőnek, de nem ér rá. Folyton aláír vagy aláírat. Mi meg kiállítunk, zenélünk, főzünk partizánsalátát, bort címkézünk, hátha bejöttök az iFbe. Ha még egyszer azt üzenem...akkor magam ismétlem.

Rutkai Bori kiállítása: "Partizánok és Csendéletek" nyitva május 11-ig.

_

2011. február 7.

Balázs Gyurics, Ice-T és David Lynch

iF iNterjú Gyurics Balázs festőművész iF kedves emberrel:

iF: Miért az a címe a kiállításodnak, hogy
"long eyeland twice-D"

Gy.B: Mivel új képeim egy része túl nagy és nem találnánk megfelelő falfelületet számukra vegyesen vannak új és régi képek. Nem lehet határozott koncepció a képválasztásban ami kihathatna a címre. Ebből kiindulva megpróbáltam elindulni azon az úton, hogy az iF-ben egy kávéházban lesz a kiállítás. Volt sok ötlet, (lenolaj tejjel cukor nélkül stb... : ) de a kávé helyett végül a koktél maradt, név szerint a '' long island ice -T ''. Egy szójátékkal '' long eye land twice -D '' lett. A long eye land számomra idézi David Linch '' inland empire '' című filmjét, de esetemben ezt inkább eye land - re alakítottam. A twice - D (kétszer D (mint dimenzió)) a festmény manifesztációjára utal, amiben véletlenül szerepel az '' ice '' szó is, mint a koktél nevében: remek, jól jön! Ecsetek lejegelve egy alkoholos italban...választ adhat arra a kérdésre, hogy miért nem csak a legújabb képeket állítom ki. Lejegeltem az ecseteket, mint a beteg Disney saját testét, várva a megfelelő időszakra.

Szóval ez így jobban hangzik mint a '' srácok nem fért volna ki a fotel fölé : ) '' szerintem kicsit utal a mai kortárs festészet (véleményem szerint) nem túl aktív időszakára- készül sok munka, de valahogy vannak olyan időszakok mint 67 – 69 amit aztán követ egy pár év manierizmus. Manapság a 20.század manierizmusát képezik le a festők újra és újra sok esetben. Szóval a cím így állt össze. És szolgált végül koncepcióként.

megjegyzés: A kiállítás iFbeli tevékenységek közben (kávézás, evés-ivás, tracsa-pacsa, laptopozás, zenehallgatás közben automatikusan megtekintődik. Olyan, mint az alva tanulás, hazafelé színes képek jutnak eszünkbe, meg, hogy milyen jó hely ez az iF!
_

2010. szeptember 9.

iF, Boulvard, Brezsnyev

Azon szomorkodok, hogy négy nap, négy kiállítás jó dolog, de néhány óra után leszedik(ték) mindet. (Kivéve a Fehér Éjszaká"-t, Kollár Andrea), amíg fenn van az ablakos kép, esőben is besüt a nap mészkőoszlopunkra).

Gábor Imre első napi megnyitó beszéde megírásában az idősíkok párhuzamába keveredett: de ahol a két kutyafarok összeér a
z idősíkok találkoztak: Boulvard és Brezsnyev az iFben. Amikor írja(írta), csak lett a kiállítás, amikor olvassa (olvasta), viszont nem írhatja(írhatta, írta volna). Na akkor ez jelen vagy múlt idő?

"Amikor most írom ezt a kis bevezetőt, illetve amikor írtam, fogalmam sincs, illetve nem volt, melyik képeit állítja ki most itt, illetve fogja." Aktualizálva mára, ( ami az olvasónak persze tegnap): Amikor most ezt írom (írtam) illetve írtam volt, fogalmam sincs, azaz volt sőt voltvolt, hogy mit állított ki KoRes. Feladom.

Négy jó este volt. De a párhuzamosok nem mindig találkoznak, a négy kiállító mindenesetre az iFben nem találkozott. Értsd, a lehetséges 6 (négy alatt a kettő) párból egy sem futott össze nálunk. Karácsonykor majd a kör négyszögesítésekor ezt is pótoljuk.

Gábor Imre szövegrészlete KorEs (Korcsmár Eszter) megnyitóján hangzott el (halkan, de itt pótolható).


2010. augusztus 9.

Az IMPRO lényege

Az elmúlt évben sem találtam frappánsabb történetet a lényegről, mint amit Seymour mesélt a 10 hónapos, mumpszos Franny hugának éjszaka, hogy az ne sírjon. A taoista mesében Po Lo tanácsára a herceg Kao-t küldi táltost keresni. Kao végül talál egy lovat, akiről azt mondja, hogy szürke mén, pedig pej kanca. A herceg Po Lo-t vonja felelősségre, amiért szerinte Kao nem ért a lovakhoz. Po Lo másképp látja:

„Hát csakugyan, idáig jutott volna? – kiáltotta. – Ó, hiszen akkor ő tízezerszer többet ér nálamnál. A nyomába sem léphetek. Kao csak a lelki dolgokra figyel. Miközben a lényegről meggyőződik, megfeledkezik a hétköznapi részletekről; a benső tulajdonságok érdeklik, s így szem elől téveszti a külsődlegeset."

Bódis Barna képei a lényegről, a lelki dolgokról szólnak. Ezt emeli ki a festő kolléga, Gyurics Balázs tutajos (irodalmi) képében, megnyitó szövegében. Sőt látjuk, amint Kassák kolléga tutajával elvitorláz Bódis és Gyurics kolléga tutaja mellett, jól eldumál Bódissal. Gyurics kolléga nem érti, lehet csak azért, mert csak annyira hallotta, mint mi a megnyitón a felolvasást. Pedig figyelemre méltó szöveg! És Bódis Barna képei is azok! Szerda estig gyertek megnézni! Mondjuk szerda este: Nat Szamba Bat jazz!
_

2010. július 29.

Cserhát utca 2.

A Cserhát utca 2-t könnyű megtalálni, a Cserhát utca 4-ben van. (Botcsinálta kávézó-kultúrházasok persze könnyen fennakadnak ezen a szűrőn is, nem beszélve a botcsináltaság egyéb hátulütőiről, amik ütik az iF hátát. Szerencsére az üres kávéházban lehet napon szárított szűzolajos fetás szendvicset majszolgatva szomorkodni az emberiség és a Ráday sétány állapotán, blogba önteni keserveinket). Aki a fenti egyszerű, de buta tényt nem hiszi, látogassa meg Bódis Barnabás műhelyét (Cserhát utca 2.), vagy nézze meg a mellékelt képeket, de mindenképpen jöjjön el a következő napokban az iFbe az IMPRÓ c. kiállításra (és egy jó Kadarkára vagy kávé-meggyes piskótára, esetleg mentás sárgadinnye levesre). Aki az ilyen marhaságokhoz szokva van, gondolom úgyis eljön.
_

2010. július 5.

Bodor Lillanás

Ez olyan szép kifejezés, hogy idemásolom Bodor Lilla bejegyzését a blogjáról. Kiállítása képeit leszedtük, Nyíri Zsolt Budapestje elfoglalta a falakat (a "Dacos" itt maradt, ne szóljatok a Lillának, beleillik a Budapestbe). Sziráki Zoli, Tóth Andrej, Jancsó Miki és a többiek mellett nekem, nekünk és remélem nektek a barna falról a lány(ok) a görbült térben is eszünkbe fog(nak) jutni.

A szoknyát megmagyarázom, (bár lehetetlen), a megnyitón Lilla egy különlegesen szép darabot hordott, jól ment a nevetéséhez. És... szerintem nem is volt komplikáció.

"Volt minden, ami kellett... Mézes kávé napsütötte teraszon, rosé és száraz vörös, málnás limonádé, vendégek és jókedvű pincér. Esőben ázó Ráday utca, biciklis ütközés, rózsás szoknya és Lívia. Zene utórezgéssel és szívzörej. Koncertek, plédbe burkolózás este, hangszeres kísérlet. Jó tanács, árulás és áldomás. Szerelmi bye-bye ital. Retró tévé tetején csipketerítő. Üveghal és Akvárium kettős fénnyel. Akrobatikus képfüggesztés, drótszakadás, segítő kezek. Oldás és kötés. Énekes és táncoló nők, tondók és színek. Párizsi kék találkozása a kadmium vörössel. Nászajándék kerek műterem, Kisfranc kisasszony, Paulina Carapina érkezése és gyors távozása. Kis akvarell szerelemmel tőlem, Tangó és Ellenfényben álló.

Nagy kávézó- kis nővel. Megannyi komplikáció-óóó.

Holnap a június visszavonhatatlanul tovaszáll. A provence-i dombok maradnak, a képek felettük el-lillannak az égről. Helyet hagynak az újonnan érkezőknek."
_

2010. április 21.

"Jancsók" kiállítás az iF aranykönyvbe

A kiállítás címe, (ha van neki) "Ötteshow" vagy "Jancsóék" vagy "Portfólió Points". A megnyitó beszéddel Pintér tanár úr nehéz helyzetbe került ,több okból: először nyitott meg kiállítást, mindjárt öt kiállítóról kellett beszélnie, ráadásul ott volt a közönség, a művészek és saját maga is, akik mind gondolatát lesték. Pintér tanár úr nem csak kitűnő tipográfus, megbecsült tanár és az iF logo megalkotója, hanem remek társasági ember, megfelelt mind a három fél várakozásának, sőt: a megnyitó egy utolsó, hirtelen ötletétől olyan frappánsra sikeredett, mint pl. az iF logó és könnyet csalt a romantikus lelkek mosolyába.

De nem ez most a lényeg. "Mi fűzi össze a kiállított műveket a rokoni szálon kívül?" (Kérdezte és válaszolta meg Jóska barátom.) A türelem az egyik motívum. Valóban a fiatalos lendület, ötletparádé ami mindegyik Jancsó kiállítóra jellemző (és más, jó művészeknél is előfordul), mindegyiküknél igényességgel és gondossággal párosul. Az ötletességre (ez a gyengém) példa a Chicago suburbs betűtípus google maps képekből összerakva (Marci), a biciklizős plakátok (Áron), a nagyító makrofotós felhasználása (Miki), az úszónadrágos árnyalak (Dani) vagy a dominók a karperecen (Panni) és a hatoldalú plakátkocka (közös). Viszont ebben a poétikusan ifjú korban (a kattintgatós, mobiltelefonos hamari világban) művészeknél is ritka az a gondosság és igényesség amivel ezek a művek készültek, és ritka a türelem, ami a gyakran több hetes, aprólékos munkához szükséges. Lásd újságfecni portré (Marci) pl.

A hely (iF) nincs nehéz helyzetben, hacsak amiatt nem, hogy nem vagyunk tömegérdeklődéshez szokva, most meg jönnek... Annyit mellé teszünk, hogy jó és olcsó vendéglátással szolgálunk. (Don't forget: kávé és rácsos linzer).
_

2010. március 20.

Szerelem, halmazelmélet: Rutkai Boriska

Nothing is Everything (ld. az előző bejegyzést) énekli (majd 31-én) a csend hangján Kate McGarry az iFben. A hamazelmélet ZF axiómarendszere példa erre az állításra, az üres halmaz létezik egyedül és máris akkorára nő a semmi, hogy az már minden: ami matek (számelmélet pl.) Vannak (lehetnek) már elérhetetlen sőt erősen elérhetetlen dolgok (számosságok vagy üzleti sikerek az iFben, ilyesmik).

Halmazelméletet már az isten iskola harmadik osztályában is tanítanak. Azért csak harmadikban, mert az angyalok harmadikban hallanak a szerelemről, az pedig kell a szemléltetéshez a tankönyvben. (ld. ábra). Az únió és metszet művelete amúgy már az ovódában rutin (még az ember ovónénik is "vágják a témát"). Szerencsére sem
Rutkai sem Perelman nem került visszavonhatatlanul a matektanítás hatása alá.

Brooklyn nem tágul. De gyertek megnézni a "Tiem-Enyéd" kiállítást, Bori ugra-bugra szó-képletei és kép-zelete végtelen sok mosolyogni- és szeretnivaló összefüggést mutat meg, tágul a világegyetemünk.
_

2010. február 1.

L. Hauer, V. Havel, R. Stones és i.Fan

Vaclav Havel. Röviden annyit tudunk róla, hogy jó ember és politikusként is az volt. Nem akart politikus lenni, de megválasztották, elnök lett 13 évre. De közben az maradt ami volt, többek között zene értő-rajongó.

Hauer Lajos fotó engedéllyel ment a legendás prágai Rolling Stones koncertre. Az engedély nem sokat ért, végül az esős koncertet szárazon, de fotózás nélkül, közeli erkélyéről hallgatta végig. Kárpótlásul barátai elintézték, hogy az elnöki palotában fotózhatott amikor a fiúkat fogadta Havel elnök. Az elnök megilletődöttnek látszott. Az egyik résztvevő bekiabált: "Are you a fan, Mr. President?" kérdezte. "Yes," volt a válasz. Hauer Lajos fényképe most az iFben látható nagyban, és itt is, kicsiben.

Régen készült ez a kép, az életü(n)k jó pillanata.
_

2009. október 15.

Véletlen

A valószínűségszámítás furcsa dolgokat állít. Például attól, hogy vagy leszek holnap nagykövet vagy nem, a valószínűség nem feltétlenül 50%. (A látszat ellenére azért az ilyen megjegyzés nem matematika.)

Az Index valószínűleg (Britt tudósokra hivatkozva) két tizedesre meg tudná adni annak a véletlen eseménynek a valószínűségét, hogy a Külföldi Magyarok Művészeti Fesztiváljának egyik helyszíne az iF lesz és a kiállító éppen egy híres matematikus fotóművész fia, aki így ismerősnek számít az iFben.

Namost mennyi annak a valószínűsége, hogy ezt a bejegyzést olvasván új vendége lesz a megnyitónak?

Bollobás Márk: "Memphis Feketén" Fotókiállítás. iF Kávézó. Megnyitó: 2009. október 16. 19 00
_

2009. szeptember 25.

Illúzió

Illuzió a szerelem, régóta tudjuk. Zöld szemébe belenézve.

Krétával is teremtenek illúziót az utcán. Hatalmas csatorna fedelet nyitott fel egy festő. (Illúzió az is, hogy az utcán vagyunk, és látjuk a hatalmas csatornafedelet felszedve. Az is, hogy csodálkozunk, amikor közelebb lépve kiderül, a festő festette nem emelte. Oldalról nézvést egy elmaszatolt képen ül.)

Illúzió, hogy ezt meg tudnánk tanulni. Számítógép előtt ülünk csak. Julian Beever visszatért a mighty optical illusions oldalára. Ti meg gyertek az iFbe, megbeszélni az egészet egy kávé mellett. A válság ellenére marad a Vergnano kávébab, pedig az a legjobb állítólag.
_

2009. március 18.

Szevasz Tavasz!

Veltlényi Zsolt ecsetjenyoma a portálon. (A virágok nem fagynak, belülről vannak, tükörírással.)

A Tavasz jelei:
- a nappalok és éjszakák majdnem egyforma hosszúak,
- az Orion éjfél felé már nyugszik,
- nem fogy (bár fagy) a forralt bor.

_

2009. február 5.

Nyíri Zsolt: Fénymúlt
Fotókiállítás az iFben

Jolsvai András író nyitotta meg pesti nosztalgiát árasztó képekből álló kiállítást. Részlet az általa elmondottakból:

Nyíri, mint a fotósok általában, különös képeket gyűjt első renden. Helyzeteket, pillanatokat. Szereti ezt a várost, elfogultan és lírai módon, fáradhatatlanul járja tehát utcáit, rácsodálkozik régi kapukra, például, meg elhagyott gyárépületekre, meg mindenféle feliratokra – grafittikre, portálokra, neonreklámokra. Aztán egyszer csak azon veszi magát észre, hogy szisztematikus gyűjtésbe kezd. Nekiáll, és bejárja, mondjuk, a József-és Ferencvárost (az ezerszer áldott nyolcadik kerületet, ahogy Fejes Endre mondaná, és nekünk már csak egyet kellene hozzátenni), meg egy kicsit még a Belvárost is, és mire észbe kap, azt látja, hogy egy (több) kiállításnyi anyaga gyűlt össze a neonokból. Megmutatja hát nekünk, többieknek is.

Nyíri Zsolt kiállítása februárban megtekinthető: kérjen hozzá jó pesti eszpresszót (az iFbeli olaszos változat: La Marzocco gépen Vergnano kávékeverékből -6 at nyomáson, 86 celsiius fokon- készűl).

_

2009. január 25.

Tóth Andrej kiállítására készülünk
RICETTA LIMONCELLO Limoncello recept Rómából

1. Szedjetek le a fáról (??) 8 szép citromot. Alaposan mossátok meg őket.
2. Hámozzátok meg a citromokat, de csak a legkülső, sárga héj az, ami kell, a fehér réteg már nem.
3. Tegyétek a citromhéjakat egy üvegedénybe és öntsétek le 1 liter 95%-os étkezési alkohollal.
4. Az edényt fedjétek le -- ne légmentesen -- és hagyjátok sötétben állni 15 napig.
5. A 15 nap elteltével készítsetek szirupot: 1 liter vízbe 600/800 gr cukrot melegítsetek addig, amíg a cukor föl nem oldódik. Ezután hagyjátok lehűlni a keveréket.
6. Szűrjétek le az alkoholt, hogy ne maradjon benne citromhéj. Ezeket ki lehet dobni. A leszűrt alkoholt öntsétek vissza az üvegedénybe.
7. Öntsétek az alkoholhoz a hideg szirupot.
8. Az edényt tegyétek vissza a sötétbe, legalább egy hétre.
Kész a limoncello!

P J tanár úr megjegyzései:


Nota bene. Nyilván a citromon dől el a dolog. Ha nincs citromfa, egye fene, a piaci is mehet, csak legalább közepes méretű legyen vagy nagyobb, amilyenek dél-olaszországban teremnek. Ha csak kicsiket találtok, lehet belőlük 9 vagy 10 is. A fontos az, hogy érettek legyenek és legfőképpen nem kezeltek, viasszal vagy vegyszerrel.

Mi a biopiacon - a Mom mellett - szoktuk beszerezni a biocitromot. Ez szombatonként délelőtt van nyitva. Ha nem akartok kifutni at időből, meg lehet próbálni valamelyik bioboltban. Ajánlom a Culinaris-t .

Nálunk nem forgalmaznak étkezési alkoholt, vodkával szoktuk kiváltani. Érdemes gyógyszerész kapcsolatnál informálódni, meg állítólag Szlovákiában létezik. Euróért :(


A cukormennyiséggel lehet játszani, nekünk hol édesebb, hol vodkásabb. Eszetekbe ne jusson utólag korrigálni, a következő eresztés majd másképp lesz más.


Jó főzőcskézést!

P J tanár úr

_