Ez olyan szép kifejezés, hogy idemásolom Bodor Lilla bejegyzését a blogjáról. Kiállítása képeit leszedtük, Nyíri Zsolt Budapestje elfoglalta a falakat (a "Dacos" itt maradt, ne szóljatok a Lillának, beleillik a Budapestbe). Sziráki Zoli, Tóth Andrej, Jancsó Miki és a többiek mellett nekem, nekünk és remélem nektek a barna falról a lány(ok) a görbült térben is eszünkbe fog(nak) jutni.
A szoknyát megmagyarázom, (bár lehetetlen), a megnyitón Lilla egy különlegesen szép darabot hordott, jól ment a nevetéséhez. És... szerintem nem is volt komplikáció.
"Volt minden, ami kellett... Mézes kávé napsütötte teraszon, rosé és száraz vörös, málnás limonádé, vendégek és jókedvű pincér. Esőben ázó Ráday utca, biciklis ütközés, rózsás szoknya és Lívia. Zene utórezgéssel és szívzörej. Koncertek, plédbe burkolózás este, hangszeres kísérlet. Jó tanács, árulás és áldomás. Szerelmi bye-bye ital. Retró tévé tetején csipketerítő. Üveghal és Akvárium kettős fénnyel. Akrobatikus képfüggesztés, drótszakadás, segítő kezek. Oldás és kötés. Énekes és táncoló nők, tondók és színek. Párizsi kék találkozása a kadmium vörössel. Nászajándék kerek műterem, Kisfranc kisasszony, Paulina Carapina érkezése és gyors távozása. Kis akvarell szerelemmel tőlem, Tangó és Ellenfényben álló.
Nagy kávézó- kis nővel. Megannyi komplikáció-óóó.
Holnap a június visszavonhatatlanul tovaszáll. A provence-i dombok maradnak, a képek felettük el-lillannak az égről. Helyet hagynak az újonnan érkezőknek."
_
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése