Ahogy elkezdtünk élőzenélni az iFben, azonnal indultak a feljelentések. Jött az URH-s rendőr, a közterületes, az Önkormánzat képviselője, de a legfélelmetesebbek a kedves szomszédok Julikával az élen. Egy másik kedves szomszéd (nem a Julika)pl. fenyegetően közölte, hogy ő vadász... Órákig beszélgettünk még, kóstolgattuk a Szentgyörgyhegyit, de a félelem beköltözött a lelkembe. Valahogy úgy képzeltem, hogy az anyagyilkos után a bűn sulyosságát tekintve közvetlenül a zenész következik. Behúzott nyakkal hallgattam a jazzt az iFben. (Az igazság, hogy most is). Hétvégén hosszú idő után újra kezdődtek a telefonok, rendőrök, de nem ez a lényeg.
Rájöttem, hogy félni rossz és baromi fölösleges. Egyrészt a baj úgyis jön, de máshonnan és váratlanul. Másrészt azt mondja az abesszín császár pincére Jan Dite, hogy vele minden jó az életben egy rossz dologgal kezdődött. Egy másik mozi példakép, Burt Munro, a leggyorsabb indán, (Anthony Hopkins) is azt mondja, hogy félni rossz és egész életében próbált nem félni. Szóval erőltetni kell, és akkor meg lehet tanulni (nem félni).
Mint jazzkávézós tudom ajánlani Vesztergombi Józsi borait, (még mielőtt az alkohollal hatna, már szépségével oldja a szorongást), és tudom ajánlani a DZSEZZt.
Holnap ünnep március 15, nem fogok félni. (Akármilyen hangosan dobol este Elemér), Vukánt hallgatok pl. Gyertek minél többen.
_
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése