Van egy poénszerű mondatom, valahogy el kéne jutni odáigig. Addig szóba lehet hozni, hogy a király bölcs, benne volt a Bizottságban, megjárta Amerikát is, most meg Mezőszemerén él. Pertuban van népével, együtt muzsikál legjobbjaival. Ilyenkor több hangszert is fúj egyszerre, a dallam és az együttes zenélés öröme átragad a hallgatóságra. Szép a zene, a nép boldog, a király tekintete elárulja (de ki is mondja ha kérdik), szeretne úgy élni, hogy csak zenélni kelljen egy kocsmasarokban.
Nem csak zenél, hiszen festő, képzőművész. Januárban kiállítja a temést az iFben. Képein mulatságosan wahornizált rajzú figurák pózolnak, beszélnek, mint az egyszerű nép fiai-lányai. Davidnak, az amerikai akcentusu (talán) litván muzsikusnak, aki a
szövegeket nem igen értette a képek mint absztrakt (konkrét, non figuratív, meditatív) alkotások tetszettek.
A színek és formák a hatnak a mulatságosan bölcs bemondások nélkül is.
De a bölcs sem tud mindent, éjjel az ágyból meztelenül, de cowboy kalapban, barackszín pisztollyal kezében szalad az ajtóhoz, hogy megtudja "ki a lófasz motoszkál odakinn má". (Hogy került a fejére a kalap és hova lett a hálóing? Biztos átöltözött a sétához.)
Mint azt a király sokszor találóan kifejti, az idő múlik, az egészség és a képességek romlanak. Szívből át tudom érezni az apróka vásznon megfestett eseményt: amit a legkisebb királyfi megpróbáltatásai során elmulasztott, mert rohanni kellett az megfelelni az élet számos kihívásának a bölcs király megteszi: megnézi a lány fenekét.
_
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése