2008. január 17.

Étlap

Január a változtatás hónapja. Két konyhamester dolgozik az iF-ben: Haris Péter és újból főz nekünk Sulyok Miklós is. Megértjük, hogy az év eleji depresszió miatt nehezen szánjátok rá magatokat, hogy elcsúszkáljatok, kiránduljatok az iF-be. ÁM HIBÁZTOK: itt dúl a jókedv, és rátok várunk: napról napra új étlapot főzünk. És a garantált délszaki kedvderítők közül a KUSZKUSZ legalább kétszer egy héten szerepelni fog - azon az étlapon, amit naponta amit az asztalotoknál elolvashattok. Az étlap állandó finomságait pedig a honlap heti ajánlatainál megtaláljátok. Egy biztos, van minden nap mindenkinek kínálat: vegáknak, hús- és édesség kedvelőknek egyaránt.

Koktéllap

Esténként a bárban dolgozik Raffaele Mori Ubaldini. Raffaele elkötelezett koktél mester. Szardinián élt, most mégis a napfényes Budapestet választotta. Működésének hála, már 60-féle koktélt készítünk. (
Koktéllap). Addig is amíg jön a jó idő, koktélokkal is idézhetjük a nyarat az iF-ben, vagy ha tél ihatunk egy abszintot, ahogy Hamingway szokta.
_

2007. december 21.

Szilveszteri Vacsora az iF-ben
Szilveszterkor (is) remek hangulat, finom ételek, különleges italok és jó zene az iF-ben.

Vacsora menü (hússal vagy hús nélkül)
Előétel:
Narancsos Libamáj Terrine, kevert saláta vagy Quiche Lorraine kevert saláta
Leves:
Legényfogó leves vagy Francia Hagymaleves
Főétel:
Töltött Káposzta, angolos Kacsamell vagy Vegetáriánus tál és Spenótos Lasagna
Desszert:
Aszalt szilvás Mákos Torta és Francia sajtok
Italok:
aperitif, 3 választható koktél (60 féléből), 1 üveg Pezsgő és 1 dc Don Simon Pinot noir

Best of iF Jam Session
A vacsora ára 20 000 Ft elővételben 17 000 Ft/fő
Előjegyzés asztalfoglalás: min 2 fős asztalok 5 000 Ft/fő előleg Telefon: 299 0694

_

2007. november 8.

Új konyha mester az iF-ben

HARIS PÉTER akit az M-ből a Bródyból vagy a tapolca-díszeli malomból sokan ismernek.
A választék lényege két szó: finom és friss.

Péter kedvenc mondása: reggel kimegyünk a piacra és ott megvesszük ami tetszik, a konyhában aztán kitaláljuk mi legyen ezekből a menü. A piac az Ő esetében Pesten a Lehel, a Fény utca esetleg a Nagycsarnok. Ha elfogy valami, nem pótoljuk a mélyhűtőből, hanem másnap frissből.

Az étlap átalakul, hetente változó menüt kínálunk, mindenféle finomságokból. Délben ebéd menüt is lehet választani 1000 Ft. Aki látta a profiterolt amit ebben az ezer forintos menüben is adtunk, álmélkodhatott. Az eperkrémmel töltött fánkocskákat az eperszemek mellett karamell haj díszítette, igazi műalkotás volt minden egyes adag.

Marad viszont a vergnano kávé és a forró csoki, mellé természetesen a reggeli friss croissant is. Ahogy Pétert ismerem az utóbbit előbb-utóbb kitaláljuk és akkor mi is fogjuk gyúrni.
_

2007. november 1.

A világítós asztal meséje


Úgy tartjuk, hogy ok okozati kapcsolatban lévő eseménysor bármely apró elemének megváltozása kihathat az egészre, lényeges változás történhet. Valaki tüsszent egyet és ettől megfordul a csata sorsa, vagy megszalad a reaktor és Kínában köt ki.

A fenti elvet alkalmazva született az elmélet, -Cedrik A.B. Smith írja le: Did Erdős Save Western Civilzation? c. írásában- hogy Erdős Pál megmentette a Nyugati Civilizációt. Az elmélet lényege a következő.

Az 1930-as években állította fel Erdős Pál az alábbi sejtést: - ha egy négyzetet kisebb négyzetekre bontunk, biztosan lesz a négyzetek között két egymással egybevágó.

Mitől érdekes egy matematikai kérdés? Erdős valószínűleg tudta, hiszen a legnagyobb megsejtő volt. Számtalan érdekes matematikai probléma felvetése fűződik a nevéhez. Ha elég fontosnak és nehéznek talált egy sejtést, a megoldásra pénzdíjat is felajánlott: 10-10000 dollár értékben. A drága kérdések nagy része máig megoldatlan.

A négyzetekkel kapcsolatos sejtés szinte mindenkinek érdekes, ha megértjük, azonnal nekiesünk rajzolgatni. Aztán hol örömittasan kijelentjük, hogy “megvan! igaz”, hol csüggedten összegyűrjük az összefirkált papírfecnit, hogy majd holnap folytatjuk. Persze két perc múlva újra rajzolgatni kezdünk a cipőnk orrával.

Három évi munkával három Cambridge-i diák oldotta meg a problémát: a fenti cikk szerzője, Arthur Stone, R.L. Brooks és William B. Tutte. Tutte akkoriban kémiát tanult és talán ez munka változtatta meg pályáját és kötött ki a matematikánál illetve a II. Világháború alatt a Bletchley Parkban az angol kódfejtő csapatnál. Az ő ötletével és munkájával sikerült feltörni az Enigma kódot (persze Alan Turing-é volt a legnagyobb érdem). Megfejtették a néme

t tengeralattjáróknak küldött titkos üzeneteket. Ha Erdős nem állítja fel a sejtést minden másképp történik és akár oda lett volna a Nyugati Civilizáció.

A megoldás a sejtésre nemleges: fel lehet a négyzetet bontani csupa különböző négyzetre. Az egyik legegyszerűbb megoldást mutatja a világítós asztal az iF kávézóban.
A 24 négyzetből, 1, 2, 3, 4, 5, 8, 9, 14, 16,18, 20, 29, 30, 31, 33, 35, 38, 39, 43, 51, 55, 56, 64, és 81 egységnyi oldalúból áll össze a 175 egységnyi oldalú plexilap. Az asztalt Mach András készítette.

Kávézás közben el lehet gondolkozni: megéri-e gondolkozni.
_

2007. október 16.

Friday night in iF?

Programjainkat nézve igazi zenei csemege lettünk. Ha hivatalból nem tudnám, hogy kik zenélnek, folyton a honlapunkat figyelném. Friday night in iF? Ez valami olyasmi, mint a Friday night in San Francisco? Persze nem az öregek (John, Paco és Al) lépnek fel együtt, hanem Dávid és Dani, a két pesti gitárvirtuóz. Jó lesz előre helyet foglalni, mert évek múlva lehet ezzel dicsekedni: én ott voltam. Szóval, 19-én Lamm Dávid és Kardos Dániel az iF-ben.

_

2007. október 15.

November elejére

November elejére megérkezik az idei rozé bor első szállítmánya a Horváth pincéből. Kínálatunknak talán a legsikeresebb fajtája volt a kékfrankos szőlőből készült rosé, amely tavaly megnyerte a "Tapolca város bora" elismerő díjat.

Tapolca a Balaton felvidéki borvidék központja. Sok kitűnő bor versenyzik az elismerésért, nem könnyű itt nyerni. A szép borok gyorsan fogynak: bebizonyosodott ez az iF-ben is. A kékfrankos szeptember elején elfogyott, októberre már palackban sem lehetett kapni. A pinot noir rozé -ami egy másik versenyen meg is előzte a kékfrankost- szerencsére kitartott mostanáig.

Jövő héten végre érkezik az új bor: először a pinot noir, aztán a kékfrankos és idén először a cabernet sauvignonból készült rozé változat. Aki szereti a rozék friss, tavaszi gyümölcsökre emlékeztető izét és illatát, jöhet kóstolni, poharazgatni. Ne felejtsenek hozzá bicottit kérni, melyet helyben sütünk!
_

2007. október 14.

Rebi mama sóletje
Óriási siker, nálam is, a vendégeknél is.

Ez a sólet legenda, bár eddig csak a család, barátok és kollégák részesültek belőle. Volt szó sólet bárról az idők folyamán, de sajnos nem valósult meg. Most el tudjuk képzelni, milyen lett volna. A recept lényege, hogy lélekből készítjük, örüljön, aki kóstolja, a többi gyerekjáték. Beszerezzük az alapanyagokat, úgy harmincfélét, vásárláskor ügyelünk rá, hogy csak a legjobbakat vegyük és csak a kipróbált régi ismerősöktől. És legyen valaki, aki cipeli. Házi tojást, füstölt libamellet, libacombot, marhaszegyet, hagymát, fokhagymát, csípős és csemege paprikát, és persze a legfontosabbat: a tarka májbabot. Az alapanyagokat megtisztítjuk, felvágjuk, előkészítjük, beáztatjuk, pároljuk, előfőzzük, aztán rétegesen egymásra rakjuk, és máris mehet a sütőbe. Ja, és ízesítjük, gerslit készítünk (erről részletesebben legközelebb) stb. Ott elvan 8-10 órát kislángon. Utána már csak a tálalás fontos, hogy úgy nézzen ki a tányéron, ahogy annak kell.

Aki pénteken vagy szombaton eljött az iF-be, tudja az eredményt. Köszönjük, Rebi mama.

● Ezen a héten a sóletet Gatter János készíti. Gyertek kóstolni, összehasonlítani Rebi mamáéval.
_