2012. december 30.

Szolidaritás most

Fotó: Kalocsai Richárd, a képen Hirschberg Judit, egy Raffay Zsófi fotó előtt

Még idén ki kell adni a keserűséget, nem szabad átvinni a (boldog) újévbe. Viszont ígérem az iFben a jót átvisszük, maradnak a finom ételek, a jó sörök, borok, kávék, a JAZZ, a szép képek, kedves kiszolgálás. A kiénekelendő keserűség onnan jön, hogy a csóró világban nem vagyunk szolidárisak egymással.

A barátom egyik kedvenc példázata a sztálinizmus idejéből való. Csomó ember (ha nem mindenki) azt gondolta, hogy Őt nem vihetik el, róla TUDJÁK, hogy jó kommunista, de legalábbis nem ellenség, nem kém. Ha rá kerülne a sor, ami lehetetlen, akkor is ezrek is állnak majd ki mellette. (Jó, a barátjáról tegnapig senki sem gondolta volna, hogy titokban kém, de hát az élet igazi meglepetéseket tartogat. De róla magáról ezt már senki sem hinné el...) Aztán másnap, vagy még aznap éjjel elvitték, és csalódnia kellett, mondhatni annyi szolidaritást kapott, mint adott. Matematikailag, (hihi) ugyanis pontosan annyi szolidaritást adnak a világon, mint amennyit kapnak. Ha aztán hazakerült egyáltalán, már csak azt mondta: "mindenkinek IGAZA van".
 
Vissza a mához: sokszor hallom a (jogos) méltatatlankodást, hogy a zenész nem tud megélni, hiába tanult rengeteget, dolgozott, kisérletezett, fejlődött, mester lett, drága eszközöket vásárolt, folyamatosan befektet: a zenéit ingyen fel-le töltik az internetre-ről, a minőséget nem fizeti meg senki.
 
De azt is látom, hogy a honlapunk zenész portréi itt-ott megjelennek az interneten (eredet megjelölés nélkül), és olykor a szereplők kérnek nagy felbontású képet is, talán mert a kép azé aki felhasználja. A fotós nem kapja meg a munkájáért a megbecsülést (a zenésztől sem) pedig (kis módosításokkal) ide másolhatnám az előző-előző mondatot: a fotós és a zenész munkájának ugyanúgy kevés becsülete. A jazz kávézós (jogos! (hihi)) panaszához  is csak másolnom kell a fenti ugyanazt. Kukorelli Endre egyik parlamenti felszólalásában azt hiányolta, hogy a kiállítás megnyitókon, nincsenek ott írók például, a színház bezárásoknál nem tüntet a közönség vagy a kollégák stb.

A szolidarítás aktívabb dolog mint az együttérzés például. Nem akkor vagyunk szolidárisak, ha sajnáljuk magunkat sérelmeinkért, fagylalttal vigasztaljuk magukat, hanem, ha a fagyival más sértetteknek kedveskedünk. Gyertek az iFbe, megdumáljuk a problémát. Az igazgató bácsi kénytelen lesz engedni iskolaköpeny ügyben.
_

2012. december 27.

Beépített ember


Saját kárán (sőt hasznán) is tanul ki-ki. Pl. Vázsonyi Jancsi, aki az egyik hideg estén kis bélelt kabátkájában bejött az iFbe. Bent szólt a jazz: a Csurkulya-Eichinger projekt cimabalmozott-gitározott. Jól éreztük magunkat néhányan, akik hallgattuk, forralt bor és virtuóz, dallamos jazz, az élet szép.
 
Szóval jövetben a János 'itt a piros, hol a piros'-on elvesztett néhány eurót, de boldogan újságolta, hogy rájött a trükkre: "van egy beépített emberük a közönség között!". Az 'itt a piros, hol a piros' hálás vitatéma, kifejtettünk néhány elméletet (miért nyernek folyton). Mindegyiknek az a tanulsága, hogy ne játszunk az utcán itt a piros-hol a pirost, de minden elmélet próbája a gyakorlat, ezért aztán jól megélnek ott az emberek (a beépített is). Amikor kifogytunk a szóból, felmentem a galériára, a klaviatúra mellől hallgatni a jazzt. Arra figyeltem fel, hogy a cimbalom-gitár duó úgy szól, mintha szaxofonon is játszanának. Rögvest beugrott a kulcsszó: "van egy beépített emberük a közönség között!" A beépített embert könnyű volt leleplezni, mire leértem a János, a beépített ember, épp dugta vissza a kis (és vadonatúj) szoprán szaxofonját a kabátbélésbe. De a követkző számnál is elővette, Tibiék standardozni kezdtek, show time!

Saját kárán-hasznán tanul az ember: kevés vendég nem a világvége az december 21. December 20-án este a világvége jól kezdődött, köszönjük TibiJózsiJános! 

Ti meg gyertek az iFbe, mert az anyagi csőd után mégsem lesz (beépített) iF. Addig jazz és más finomságok.
_

2012. december 9.

Pataj Quintet

 
Volt két Nagy jazz quintet, az első és a második. Senki ne sértődjön meg, így hivatkoznak Miles Davis gyakran váltoltozott 9sszeállításű ötöseire. Az eltelt kb. hatvan évben még nem volt olyan művészeti akadémia, amelyik elvitatta volna nevet. A résztvevők: First great quintet: Miles Davis, John Coltrane, Red Garland, Paul Chambers, Philly Joe Jones, és a Second great quintet: Miles Davis, Wayne Shorter, Herbie Hancock, Ron Carter, Tony Williams. Az örömszűkös napokban jól esik ezeket a neveket leírni, remélem olvasni is, a minőség teszi a kort, nem a hülyeség. (Sajnos, hogy a benne élők ezt nem így érzik, Lagzi Lajcsi gyorsnaszádjától elkedvetlenedhetnek).

Pataj Gyurit a trombita és a szaxofon kettősének hangzása végleg megfogta. Létrehozta a Pataj Quintetet (Pataj György zongora, Fekete Kovács Kornél trombita, Zana Zoltán szaxofon, Oláh Péter bőgő, Lakatos Pecek András dob) és kompromisszumok nélkül üzemelteti, hogy a hangzást és azt a világot idehozza Budapestre, az új század elején. Az iF kicsi hely, de ez még belefért a kompromisszum-mentességebe (csörgött is a telefon, de rendőrt nem küldtek), zseniális zenét játszottak.

Fiatal (konkréten régi nyugdíjas) törzsasztalunk vendégei nem győztek hálálkodni, ez a zene az élet vize. A többiek, korra, nemre tekintet nélkül ugyanezt érezték, az élet szövevénye pillanatra letisztult. Megtelt az iF, de jobban is megtelhetne ilyenkor (és mindig,). Sokkal jobban. 

Gyertek, még reménykedünk.
_