2015. szeptember 21.

Történelmi idők


Történelmi időket élünk. Van erről egy történet. Rényi Alfrédot 1956-ban megválasztották a Rényi Intézet, (akkor még MatKutató) munkástanácsa elnökének. Rényi ez alkalomból meghatódott beszédbe kezdett, valahogy így: "Történelmi időket élünk. Az ilyen történelmi időkben a legokosabb amit tehetünk, hogy matematikával foglalkozunk". A táblához fordult: "legyen p és n egy-egy természes szám..."

Persze nem remélhetem, hogy mindenki matematikával fog foglalkozni. (Miért is nem? Mert (egyelőre) nem mindenki ért hozzá, de igérem jobban mennének a dolgok ha értene.) Kár ezen keseregni: történelmi időkben a történelem önimádó csinálói igyekeznek, hogy matek (és pl. jazz) helyett inkább tornázzunk: Lehet Rényi gondolatát alkalmazni más területekre, általánosítva is: történelmi időkben a legjobb, ha továbbra is azzal foglalkozunk amihez értünk, amit szeretünk, fontosnak és izgalmasnak tartunk, ami szellemi kihívást jelent. A "szöszmötölés" (ld korábbi bejegyzések: szöszmötölés számokkal, hangokkal, képekkel, szavakkal, gondolatokkal) összehoz. Közhelyes gondolatok permutálása (különböző sorrendeben való elmondása) függvénybe rendezése (Te mondasz egyet én hangosabban mondok egy másikat) nem az.

A zene például. Jimmi Hendrix és Woodstock történelem már. "Keep calm and drum on"! Gyertek az iFbe! 

Megjegyzés: ez a video szerintem ugyanerről szól. Nem véletlen, hogy legtöbb szereplője  szinte hazajár az iFbe.  
_