2015. február 1.

A vége mindig váratlan (Text&Jazz)



A krimiknek például. De most nem a címben (és hol mindenütt) megtalálható paradoxonról fogok írni, pedig vonzó téma, (akkor írtam, vagy nem? ha nem történik váratlan, (vagy ha történik is), az váratlan?). 

Nem is az iFbeli  Text&andJazz sorozat a téma. A sorozat Kriszt Magdi leleménye, felfedezte az iFben az irodalmi dzsesszbárt, ahol írók-költők költeményeiknek, regényeiknek felolvasásával adják az improvizációs témát a dzsesszistának. A népes hallgatóság és a művészek emelkedett hangulatba kerülve végül együtt söröznek, whiskiznek a bárban. Eddig négyszer igazolódott, hogy az ötlet jó, a művészek szeretik és inspirálja őket. Barátságok születnek, mélyülnek el.  

Legutóbbi alkalommal Babiczky Tibor olvasott többek között a a Magas tenger c. regényéból, Dés András még saját testét is ütőhangszerként használva filozófikus-misztikus-zenei távlatot adott a szövegeknek.

Lelkesültségemben elolvastam a Magas Tengert. (Jó ötlet volt). A regény helyszínei között felismertem a szomszédos Köztelek utcai Skanzen Klub-ot (nem volt nehéz, névvel címmel szerepelt). Azt is kinyomoztam, hogy az író és az ütőhangszeres művész a Skanzenben sör és cigi mellett készültek az iFbeli eseményre. (Amúgy cigit (egyelőre) hozzánk is szabad behozni, de a Skanzenben rá is lehet gyújtani).

Tiborral cigiszünetben az esőben állva átbeszéltük a single malt és a belnded whisky-k közötti különbséget. Nem világosodtam meg, még mindig Islay ködébe vész a pontos definició. (Islay Mist 17 éves blended) 

A váratlan a végére: az író talán nem is tudja, de a nyomozója már az előtt is járt a Skanzenbe, hogy az író kitalálta volna őt is, meg a történetet is. A nyomozó tehát ébredhetett az előtt a szerelemoltár előtt, aminél Babiczky Tibor-Dés András produkciója is zajlott. Ugyanis Ruttkai Bori "Szerelem Oltár"-ja a sokáig a Skenzenben volt kiállítva, mielőtt ide hoztuk volna. 606.

Gyertek az iFbe, TextandJazz, kézműves sör, whisky. (A nyomozó talán az iFbe is betér majd egy következő regényben jazzt hallgatni).
_

Nincsenek megjegyzések: