Juhász László VONAL-KÓD: Eifert János megnyitó szövege

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

További képek a facebook-on

Látom, néhányuknak meghívó van a kezében, amelyben az olvasható, hogy ma este Miroslav Jovancic festőművész nyitja meg Juhász László „Vonal-Kód” című kiállítását, zenével közreműködik Miroslav Jovancic Mika és Bakos Árpád. Közlöm Önökkel, hogy „műsorváltozás” történt, amit én is csak másfél órával ezelőtt tudtam meg. Önök előtt most nem Miroslav Jovancic áll (ő most lerobbant gépkocsijával a szerb-magyar határ közelében rostokol), hanem Eifert János, aki már évekkel korábban nyitott meg egy Juhász László-kiállítást, és a képeit jól ismeri. A meghívóban jelzett zenészeket pedig Pagonyi András harmonikaművész helyettesíti, hallhattuk, nem is akárhogyan. 

Engedjék meg azonban, hogy ma este itt az iF Kávézóban, ahol egyébként kitűnő ételeket, italokat és amint a kezemben tartott korsóból következhet, jó söröket is kaphatunk, inkább az amúgy is gazdag menüt tovább bővítsem: a parajkrémleves füstölt sajttal, rántott camambert burgonyapürével és erdei gyümölcs szósszal, barackos túrótorta ribizli öntettel, bolognai spagetti, gesztenyepüré mellé kerüljön fel Juhász László „Vonal-Kód” c. kiállítása. Hm… Vonal-Kód… A kiállítás címéből következhetne, hogy akár kódleolvasó estet is tarthatnánk, de azt hiszem, ezt nyugodtan elhagyhatjuk. Persze, a helyes értelmezés végett „tudományosan” is körül kell járni a témát. A wikipedia lexikon szócikkéből tudható, hogy a vonalkód olyan gépek által optikailag leolvasható kód, amelynél különböző vastagságú függőleges sötét vonalak és világos közök meghatározott váltakozása fejezi ki az információt. A vonalkód jelképekkel megjelenített, azonosító számok lehetővé teszik a gépek számára az elektronikus leolvasást, amely segíti és gyorsítja az információ áramlását a bolti pénztáraknál, raktári átvételnél, illetve minden olyan helyen, ahol az üzleti folyamatokban szükséges. Juhász László képeinél a Vonal-Kód azonban teljesen mást jelent. A leolvasásuk sem fényceruzák, kézi- vagy pultba épített szkennerek, valamint lézerpisztolyok segítségével történik: képeit a szemünkkel „olvassuk”, és az agyunkkal „értelmezzük”. Juhász László nemcsak megörökíteni, hanem értelmezni akarja a valóságot, kiszűrni a lényeget és megragadni a szépségét mindannak, amit elfed előttünk első látásra az információs ingerek gazdagsága. Dokumentarista és egzisztencialista is egyben: képeinek filozófiája a fények és árnyékok, mozdulatok és mozgások világából jól kiolvasható. A kompozíció tökéletességére törekszik, letisztult formákra és vonalakra bontja, egyszerűsíti a körülöttünk lévő világot. Távol áll a merev, akadémikus formáktól: lüktető, élettel teli játékai mégis komoly mondanivalót hordoznak.

A képei elemzése mellett még elmondanám, hogy Juhász László (1952-) gépészmérnök és középiskolai tanár, a volt Jugoszláv Köztársaság jóléti rendszerében, az 1970 –es évek végén kezdett el komolyan foglalkozni a fényképezéssel. Szabadka virágzó kulturális forgatagában elmerülve, festőkkel, szobrászokkal, színházi emberekkel körülvéve szívta magába az inspiráló szellemi légkört. Számos rangos nemzetközi FIAP kiállításon díjazták képeit (Spanyolország, Bulgária, Jugoszlávia, Lengyelország, Korea, Luxemburg, Franciaország). Ösztöndíjasként Salzburgban és Plovdivban járt. A tudása és tehetsége mellett ezek a tapasztalatok és elismerések teszik igényesebbé, amit az itt látható képeiből „kiolvashatunk”. Mester és művész egyben, amit rendkívül érzékletesen jelez művein keresztül.

A kiállítást megnyitom.” (Eifert János)