2014. június 19.

A leghosszabb nappal


Flat Earth (from wikipedia)
Emiatt a legjobb nap is az évben (ha valaki el nem rontja). Jellemző, hogy az éjjelt ünnepeljük, holott az értelemszerűen a legrövidebb. Leningrádban konkrétan nem is volt, amikor meglátogattam a bátyámat, egész éjjel kora este volt, amíg hirtelen kora reggel nem lett. Talán most is így van, pedig újra-(még) Pétervárnak hívják azt a várost. Persze június 21. nem mindig a leghosszabb nap, nálunk északon sem, még az sem biztos, hogy a napforduló aznap következik be (idén, nálunk 20-n éjjel). A napforduló az a pillanat amikor a Föld tengelye és a Nap középpontja által alkotott sík merőleges. Tudom, azt is meg kell mondani mire, hát a teknősbékára (a Föld keringási síkjára). A teknős úgy jön ide, hogy a Föld lapos, nem lebeg-robog a világűrben, hanem egy teknős hátán pihen. Ez is lehetne, meg az, hogy van az a tér ami jobbra-balra meg felfelé végtelen és az irányok merőlegesek.

Na de se teknősbéka, se keringési sík nincs, csak a fejünkben. Ugyan az iskolában ezt mondják, pedig  Einstein és Minkowsky óta tudnunk kellene az időről is, (meg a gravitációról), a távolság (főleg nagyban) nem csak kilóméter de másodperc is vagy mi. A világ egyszerűen nem a három dimenziós euklideszi tér, de mint azt láthatjuk, attól, hogy egy rendszernek nincs köze a valósághoz, el lehet boldogulni vele (Galilei-Newton), ha nem, akkor is ránk erőltetik (NER, az új dialektikus materializmus).

De ez mind nem fontos, Szent Iván éje, Fete de la Music in Berlin, a Zene Ünnepe, a Kölni Pride, a Múzeumok Éjszakája a Ráday fesztivál mind ezen a napon lesz. A Ráday Fesztivál még vasárnap is tart! Az iFben lesz Hinta, Cool Colours és Vázsonyi Szalon. Mégegyszer, ez a legjobb nap, nézzetek be hozzánk is!

Utána kezdődik a nyár, (eleinte lassan) rövidülő nappalokkal. De a jazz úgyis esti műfaj. Gyertek, igyekszünk, hogy érdemes legyen.
__ 

Nincsenek megjegyzések: